Halihó! Megjöttem, hoztam a következő részt, ami jó hosszú lett, de nézzétek el nekem, nem tudtam lelőni magamat :P (remélem, ezért senki sem haragszik :D). Köszönöm a kritikát Musafannak, és a szavazásokat! Jó olvasást!
Négy hete éltem apával, Sammel, és alkalom adtán Holly-val.
Igazából nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar apáékhoz költözöm – egyelőre még Sam házába -, de anya teljesen megváltozott. Sajnos rossz irányba.
Az állandó késői hazatérése egyre rosszabb irányba fordult, gyakran előfordult, hogy eleve nem is jött haza, csak délelőtt.
Viszont a rosszabb eset az volt, amikor nem egyedül jött haza. Sajnos ilyenre is volt példa. Ritkán hozott haza férfiakat, de amikor ez megtörtént, akkor pár napig ki sem lehetett robbantani őket a házból, avagy a hálószobából.
Rendkívül zavart, hogy az anyám itthon intézi az ilyen dolgait, mégsem tudtam mit tenni. Ilyenkor általában a szobámba vonultam, és hangosan bömböltettem a tv-t vagy a cd-lejátszómat. Hogy teljesen elfoglaljam magamat, írogattam. Néha novellákat, de legtöbbször dalokat. Miután az első próbálkozásomat újraolvastam, egyből ki is dobtam, de egyszerűen nem hagyott nyugodni a dolog, így kikutattam a szemetesből az összegyűrt, szürkés lapot. Széthajtogattam, és halkan egy dallamot kezdtem dúdolgatni, miközben a szöveggel próbáltam egyeztetni a hangokat.
Volt, hogy egy-egy szó nem illett a szövegbe, ilyenkor átírtam, de olyan is akadt, hogy a dallam került szerkesztésre. Egy órán keresztül dalolgattam, aztán a maszatos, használt papírt egy mappába tettem, és rövid zuhanyzás után lefeküdtem aludni.
Reggel a nap sugaraira ébredtem – nem húztam be a függönyt az éjjel, mivel szerettem holdfényben alkotni.
Fáradtan, a szememet dörzsölve mentem ki a konyhába, amikor meglepetten vettem észre, hogy egy idegen férfi lóg ki a hűtőnkből.
Zavartan néztünk egymásra, részben amiatt, mert fogalmunk sem volt a másik kilétéről, részben pedig azért, mert mindketten eléggé alulöltözöttek voltunk – rajta egy alsógatya, rajtam meg egy top-franciabugyi összeállítás.
Anya ebben a pillanatban toppant be a konyhába, és nevetgélve mutatta be nekem legújabb szerelmét, akivel állítása szerint „hosszú távra tervez”. A férfi felszaladó szemöldökéből leszűrtem, hogy anya vele még nem közölte sem a terveit, sem azt, hogy van egy nagykorú lánya.
Ez után egy rémesen kínos reggeliben volt részem, ugyanis anya fejébe vette, hogy meg kell ismernünk egymást jobban. Miután végre-valahára végeztünk, közöltem velük, hogy én bizony apával és Sammel fogok ebédelni. Anya ezen teljesen feldühödött, é a fejemhez vágta, hogy én nem is szeretem őt, és ha tehetném, le is tagadnám. Rendesen belelovallta magát a vitába, és könnyek között közölte, hogy vagy apa, vagy ő.
Megdöbbenve bámultam az édesanyámat, és azon gondolkodtam, hogy mi történt a családommal. Anya sosem volt ilyen, és váratlanul ért ez az új személyisége.
Végül a döbbenetemből a telefon szakított ki – apa volt, aki közölte, hogy már vagy fél órája a ház előtt vár, és siethetnék egy kicsit.
Villámgyorsan felöltöztem, és az ajtón kilépve még egyszer visszanéztem. Az idegen pasas a kanapén ült és tv-zett, anya pedig mélységes megvetéssel az arcán állt az ajtó előtt. Mikor kiléptem az ajtón, annyit kiáltott utánam, hogy soha többé ne jöjjek vissza, majd rám csapta az ajtót.
Apa zavartan nézett rám, mikor a kocsiban halkan megkérdeztem, hogy esetleg nem költözhetnék-e hozzájuk. A válasza természetesen igen volt, de az út további részében furcsán, kételkedve nézett néha-néha rám.
Mikor megérkeztünk, apa halkan megjegyezte Samnek, hogy hozzájuk költöznék, így az ebéd is elég furcsán telt, de legalább egyikük sem kíváncsiskodott.
Ebéd után a nappaliban ültem, amikor felhívott anya. Zokogva könyörgött, hogy bocsássak meg neki, és esküdözött, hogy nem gondolta komolyan azt, amit reggel mondott.
Meredten bámultam a kanapéra fektetett fekete gitártokot, miközben megígértem anyának, hogy amint hazamegyek, megbeszéljük a ma történteket.
A telefonbeszélgetés után még egy kicsit maradtam, aztán viszont szóltam apának, hogy haza kéne vinnie. Az ajtón kilépve Sam elkapta a karomat, majd halkan suttogva megjegyezte, hogy ide bármikor jöhetek, és addig maradok, amíg csak szeretnék. Hálásan mosolyogtam rá, majd beültem apa mellé.
Otthon egy kisírt szemű, magába roskadt nőt találtam. Elszomorított, hogy anya ennyire kiborult az utóbbi időben. Leültem mellé, és megöleltem, mire zokogni kezdett.
Aznap minden egyes apró részletet megbeszéltünk, ami zavarta valamelyikünket. Elmondta, hogy rettenetesen sajnálja, hogy így megváltozott az utóbbi időben. Hogy nem foglalkozott velem, amikor kellett volna. Hogy így elhagyott. Én pedig rájöttem, hogy én is hibás vagyok. Nem vettem észre, hogy szüksége lenne néhány kedves szóra, egy meleg ölelésre, egy apró mosolyra. Csak az tűnt fel, amikor későn jött haza, amikor valami nekem nem tetsző dolgot tett.
Meglepetésemre beleegyezett, hogy apáékhoz költözzek. Persze nem örült neki, de megértette a döntésemet, és próbált jó képet vágni hozzá. Együtt csomagoltuk össze a dolgaimat, és kijelentette, hogy nem vihetem el Mattie minden dolgát. A kedvenc plüsse, a pizsamája, és egy kis bögre, amit még tőlem kapott, itt maradt, anyánál. A többi dolgához viszont ragaszkodtam.
Másnap apa jött értem és a cuccaimért, én pedig sírva búcsúztam anyutól.
Ugyan nem utoljára láttam, mégis tudtam, hogy az életem egy újabb szakaszába léptem.
A kocsi ablakán keresztül hosszan integettem anyának, ő pedig addig nézett utánam sírva, mégis boldogan, míg el nem tűntünk a szeme elől.
