Három hónap telt el. Az ember azt hinné, három hónap alatt az élet nem tud annyira megváltozni.
Pedig képes rá!
Az én életem is megváltozott.
A temetés után anya és apa kezdtek eltávolodni egymástól. Mégsem tudtam mit tenni. Csak néztem, ahogy a házasságuk lassan, de biztosan szétesik.
Hogy mi volt a fő ok? Valószínűleg nem is volt ilyen. Esetleg a körülmények.
Igen, nagy valószínűséggel a körülmények.
Nem az öcsém halála volt az ok – ez teljesen biztos volt! Ha az ember elveszti a gyermekét, jó esetben az csak még szorosabbá fűzi a két ember közti kapcsolatot.
De, mint utólag kiderült, a szüleim házassága már jóval a baleset előtt sem volt rendben.
Anya és apa mindketten jó színészek – ez mára már biztossá vált.
Vagy csak mi, magunkat felnőttnek tekintő, valójában még gyerek tinédzserek vagyunk túl vakok.
Szentül hittem, hogy a családunk kibírja, hogy elveszítettünk egy nagyon fontos tagot.
De nem bírta.
Emlékszem, aznap anya egész nap feszült volt. Alig szóltam hozzá, máris kiabált, idegeskedett. Így telt az egész napja.
Délután négy órakor pedig leült a nappaliban található kanapéra, és nem mozdult onnan.
Ez alatt az idő alatt én a szobámban voltam, és tisztogattam Mattie dolgait.
Anya képtelen volt elviselni, hogy a halott fia szobája úgy áll ott, mintha Mattie bármelyik pillanatban beléphetne.
Persze titkon mind ebben reménykedtünk. Hogy ez az egész csak egy rossz álom. Hogy egyszer csak nyílik az ajtó, és belép apa, karján Mattie-vel, aki nevetve szalad hozzám, és agyon ölelget. Közben apa megcsókolja anyát, majd én is kapok egy puszit. Aztán leülünk az asztalhoz, miközben anya és én tálaljuk a vacsorát, és beszélgetünk – nyugalomban, szeretetben.
Anya ki akarta dobni az öcsém dolgait – vagy legalábbis eltüntetni szem elől.
Én viszont képtelen voltam arra, hogy ebbe beleegyezzek.
Képtelen lettem volna elviselni, hogy az öcsémet egyszerűen kitépjük az életünkből, mint egy rossz példákkal teleírt lapot a füzetből.
Lehetetlen lett volna elviselni.
Mikor háromnegyed hétkor lementem a konyhába egy pohár vízért, láttam, hogy anya még mindig a nappaliban ül, bár egy másik pózban, és a függönyök is be voltak húzva.
Fejemet csóválva mentem vissza a szobámba.
Az ágyamra ültem, és elővettem a történelemkönyvemet. Másnap szerda, a negyedik órám pedig töri.
Szerettem az órát, Miss Dora, a tanárnő pedig igazán szimpatikus volt. Rendkívül jól magyarázta el az anyagot, és az ember ismeretei a tantárgyból egy kis ismétléssel naprakészek voltak.
Csak a tanárnő szeretett feleltetni, és a legjobb jegyet csak az kaphatta meg, aki maximálisan tudta az anyagot.
Apa autójának ajtaja hangosan csapódott, majd hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó. Idegesített az ezt követő csend. Legszívesebben kémkedtem volna a beszélgetés után, de gyávábbik felem arra ösztönzött, hogy maradjak meg szépen a fenekemen.
Reggel anya keltett, köszönhetően annak, hogy bealudtam a matekon, és ebből kifolyólag az órámat sem állítottam be a telefonomon.
Anya szótlan volt, valahogy túl nyugodt. Adott egy puszit a homlokomra, és már itt sem volt. Az ablakomon kinézve láttam, hogy egy sötétített üvegű BMW-be ült be. Felvontam szemöldökömet – eddig mindig apa vitte dolgozni, vagy taxival ment. Sosem sötétített üvegű BMW-vel.
Vállat vontam, majd felöltöztem, és elindultam az iskolába.
A diákok most sokkal toleránsabbak voltak velem szemben, valószínűleg az öcsém halála volt ennek az oka. Nem tudnám megmondani, hogy a szánakozó vagy a gyűlölködő tekintetek esnek-e rosszabbul. Minden esetre ezt kaptam a diákoktól.
Az ebédet kihagytam – az összekapart erőim eddig tartottak, egy perccel sem bírtam volna többet elviselni az iskolából.
Otthon legnagyobb meglepetésemre apát találtam – egy másik nővel. Megdöbbenve álltam az ajtóban, miközben az apám a mi kanapénkon egy teljesen ismeretlen nővel csókolózott. A táskám lecsúszott a vállamról – a hangra apa és a nő ijedten rebbentek szét.
Apa felugrott, és felém sietett. Én csak pislogtam, és még mindig nem fogtam fel.
Apa átkarolta a vállamat, és a kanapéhoz vezetett.
Leültetett a nő mellé.
Anya ebben a pillanatban toppant be.
folyt. köv.
Juj!!!! Ez... nagyon meghato volt! Annyira szeretem ahogy leirod Sarah erzeseit! Megertem hogy mit erez, az en szuleim is elvaltak, es szerintem teljesen igaza van, Mattie-t nem kellene csak ugy kiszakitani az eletukbol, bar fajdalmasak lehetnek az emlekei, de a menekules eloluk nem egy megoldas. A vegen... hat az enyhen szolva sokkolo volt. Gondoltam en, hogy valami tortenni fog, de hogy Sarah apja mar rogton mas novel enyeledik, vagy lehet hogy ez mar regota tart, es pont ez miatt valtak el?? A fekete BMW meg... gyanitom hogy Sarah anyukaja is ugyanazt muveli, mint az apja. Azert szegeny gyerek, nem irigyelem. Bocsi hogy csak most irok, nem is mentegetozom, hogy ilyen keson jott a komim. Nagyon-nagyon jo resz lett, kivancsi vagyok a tovabbi fejelemenyekre, nagyon varom a kovit! :D (megegyszer bocsi)
VálaszTörlés