Villámcsapás II. - 7. fejezet

Üdvözletem!

Nos, a következő az ajánlatom: én most nem reklamálok, csapkodok, kapok sírógörcsöt amiatt, hogy összesen 1 komit kaptam (köszi szépen, Musafan :D), ti pedig elnézitek nekem, hogy ilyen sokára hoztam a fejit :D

Áll az alku?

Szóval, jó olvasást, várom a komikat (igen, Merci, tőled is!), és nem meggyilkolni :D

A köviről nem tudok még semmit mondani, igyekszem vele, lehet, hogy hétfőre már lesz, de nem garantálom!

Puszi mindenkinek:

Dewi

Ui.: A szavazást a Melly nyerte, 5-3 arányban. Kaptam egy szavazatot az egyébre is, de ötletet senki sem írt....... 

**7. FEJEZET**

Mindenki megkönnyebbülten elmosolyodott, aztán egyszer csak Edward az ajtó felé kapta a tekintetét.

Egy pillanatig nem értettem, mért reagált így, aztán megéreztem két ember illatát. Vagyis, abban nem voltam teljesen biztos, hogy emberek-e – aromájuk furcsa volt, nem megszokott, de nem kellemetlen.

Aztán nyílt a bejárati ajtó, majd belépett rajta egy fiatal srác.

Reflexből néztem a szemébe, aztán megszűnt a külvilág.

Csak bámultam, bámultam és bámultam.

Gyönyörű csokoládébarna szemei voltak, és csábító mosolya.

Továbbra is csak meredtem rá, de mentségemre szolgáljon, hogy ő sem tett mást.

Emmett torokköszörülésére teljesen zavarba jöttem, és fülig pirulva hajtottam fejemet a padló felé.

De ciki!

Jó, hogy nem kezdett csorogni a nyálam…

Pár másodperc múlva aztán ő is abbahagyta a már-már zavaró bámulást, és enyhén elpirult.

Közben én jó alaposan végigmértem, majd megállapítottam, hogy helyes.

Igazán helyes.

Magas volt, a haja hosszú és sötétbarna.

A bőre szintén barna volt, valószínűleg a vérvonalának köszönhetően – kétlem, hogy a Nap barnította le.

Az arca vidám volt, és szélesen vigyorogva nézett rám – egy apró mosollyal viszonoztam azt, mire elindult felém.

A szívem gyorsabban kezdett verni, és éreztem, hogy a vérem egy része az arcomba tódul. Elpirultam, ébredésem után először – kellemetlenül érintett a tény.

Az eltelt pár óra alatt jó pár dologra jöttem rá. Egyáltalán nem éreztem éhséget, gyorsaságom emberfeletti volt, a bőröm pedig egészen picit ragyogott a napfényben.

Volt vérem, legalábbis a szívem dobogásából erre következtettem, de valószínűleg kevesebb, mint egy átlagos embernek.

A bőröm kemény volt, fehér és hűvös – hidegnek nem mondanám, de az emberek bőre melegebb volt.

A fiú elém ért, arcán még mindig ott volt a mosoly.

Egy lépésnyire tőlem megállt, majd még mindig vigyorogva a kezét nyújtotta felém.

-         Szia! Seth Clearwater vagyok!

-         Öhm….helló! Én Melly vagyok… vagyis…

-         Melly…szép név!

-         Köszönöm – hajtottam le zavarban a fejemet.

-         Mikor csatlakoztál a családhoz? Még nem láttalak errefelé.

-         Csak pár napja. Vagyis, úgy egy napja vagyok ébren.

-         Ébren? – vonta fel a szemöldökét.

-         Igen. Rosalie-ék találtak rám, eszméletlen voltam.

-         Sajnálom. Biztos nehéz lehet. De mért nem a családoddal vagy?

-         Az a helyzet, hogy nem emlékszem a múltamra – jöttem zavarba.

-         Oh. Sajnálom. Ez szörnyű lehet.

-         Hát, nem valami jó érzés…

A beszélgetésünket Emmett zavarta meg – mily meglepő! Odasündörgött mellénk, majd rövid hallgatózás után még közelebb jött.

-         A világ minden kincséért sem zavarnám meg csevegéseteket, fiatalok, de lenne egy kis dolgunk – szólt.

-         Mit szeretnél, Emmett? – fordult felé egy sóhajtás után Seth.

-         Na de Seth! Így fogadni a vendéglátódat! – háborodott fel szívére tett kézzel.

-         A vendéglátóink tulajdonképpen Esme és Carlisle. Szóval, mit szeretnél?

-         Az a helyzet, hogy vissza kéne mennünk Salembe.

-         Salem?- kérdeztem.

-         Ott találtunk Rose bébivel – fordult felém. – Szóval, el kéne mennünk, hátha találunk ott valamit.

-         Mit értesz a valami alatt?

-         Farkasokat, kószáló vámpírokat. Farkasok szagát éreztük a területen!

-         De ha voltak ott farkasok, akkor Melly hogy maradhatott életben?

-         Ez az egyik oka, hogy oda szeretnénk menni.

-         Én is megyek – mondtam.

-         Felejtsd el! Veszélyes is lehet – utasított Seth.

-         Nem érdekel, én akkor is megyek – szegtem fel államat. Engem nem fog utasítgatni.

-         Melly, értsd meg, ez veszélyes is lehet!

-         Meg tudom védeni magamat!

-         Nem jöhetsz!

-         De megyek!

-         Kiscsaj, le vagy szavazva – veregetett vállon Emmett. – Ezt már megbeszéltük a családdal. Itthon maradsz a fenekeden, és nem akciózol!

Egy szó nélkül fordítottam nekik hátat, és száguldottam a szobába, ahol ébredtem.

Élveztem, hogy ilyen gyors vagyok, de jelenleg a dühöm nagyobb volt.

Milyen jogon mondják meg nekem, hogy mehetek-e vagy sem?!

Nem a szüleim!

Ráadásul Seth is!

Az egy dolog, hogy helyes, szimpatikus, kedves, de lehetetlenül akaratos. De én is makacs vagyok!

Menni fogok, akár akarják, akár nem!

-         Felejtsd el, Melly! – kiáltott fel Alice.

Nem értettem. Most ezt mire érti? Tud a tervemről? Na ne!

-         Alice látja a jövőt, én pedig gondolatolvasó vagyok – jött be egy kopogás után Edward.

-         Hagyj békén!

-         Melly, tényleg jobb lenne, ha itt maradnál. Csoda, hogy életben maradtál, ne akard eldobni magadtól azt! Maradj itthon, jó?

-         Én is menni akarok – nyafogtam.

-         Melly, jobb ötlet lenne, ha itthon maradnál!

-         Én akkor is megyek! – kaptam fel a vizet.

-         Akkor viszont Zoé itt marad veled, és figyelni fog rád!

Egy csúnya nézés kíséretében elfordultam ettől az árulótól. Azt hittem, azért jön fel, hogy segítsen?!

Mosolyogva csóválta meg a fejét – nem néztem rá, a látómezőmben volt! -, majd kiment a szobából.

Nem érdekel! Akkor is megyek!

***

Háromnegyed órája mentek el. Az egész család, a farkasokkal együtt, leszámítva Zoét, és a kislányt.

Alapjába véve Renesmée nagyon cuki lányka volt – az egyetlen baj az, hogy félt tőlem.

Nem volt hajlandó a közelembe jönni, én pedig nem értettem, hogy miért.

Azért ennyire nem vagyok ijesztő…

Az órára néztem – ötven perce voltunk hárman a házban -, majd óvatosan álltam fel az ágyról.

Az ajtóhoz osontam, és hallgatóztam.

Zoé Nessie-t tanította – történelmet, ha jól hallottam.

Oké, ez furcsa. Egy ilyen kislány történelmet tanul?!

Vállat vontam, majd az ablakhoz léptem. Óvatosan kinyitottam, és leugrottam.

Szerencsére a földszinten volt a szoba, így még sérülést sem szerezhettem.

Csendben lépkedtem a fák közé, majd hátranéztem. Zoé még mindig Nessie-vel.

Első lépés: pipa.

Futni kezdtem, annak ellenére, hogy nem tudtam pontosan, merre van Salme.

Sebaj, megoldjuk!

***

Tíz perc múlva büszkén állapítottam meg, hogy a tájékozódási képességem átlagon felüli.

Leporoltam a ruhámat, és felvetett fejjel léptem ki a tisztásra.

A látványtól teljesen elhűltem. A Cullen család, önjelölt maffiózókként állt karba tett kézzel egy égő máglyarakás mellett.

Azaz egy égő hullahegy mellett – fogalmazódott meg a gondolat agyamban.

Lassan lépkedtem feléjük, de Jasper előbb észrevett.

-         Hát te?

-         Jöttem segíteni, de látom, ti már elintéztetek mindent!

-         Megmondtuk, hogy maradj otthon – mondta Edward.

-         Jó, de én nem maradtam!

-         Milyen kár! – szólalt meg egy ismeretlen hang a hátam mögül.

A család megdöbbent, én pedig megijedtem. A fickó megragadott, és a nyakamhoz nyomott egy kést.

Hát ez remek!

Mért nem tudok egyszer az életben hallgatni Edwardra?

-         Egy mozdulat, és a lány meghal! – mondta a hang.

-         Nem bánthatod! Tiltja a szabályzat – mondta Seth.

-         Szabályzat? Miről beszélsz?

-         A bevésődésem. Úgyhogy most szépen elengeded, és elhúzol, jó?

-         Álmodban, öreg!

A szemem sarkából láttam, hogy míg fogvatartóm Sethtel vitázik, Emmett és Jasper egyre közelebb osonnak, megkerülve a férfit.

Hirtelen mozdulattal fordult Emmették felé, hátat fordítva a lángoló vámpíroknak.

A többiek kihasználták ezt, oldalról támadtak. Seth megragadta a felsőmet, és elhúzott a fickótól, Edward pedig a tűzbe lökte a férfit, miközben Seth átalakult farkassá, és a lábába mart.

A fickót a tűzbe lökték. Hangosan ordítozott, de már senkit sem érdekelt. A tűz halálos, úgy látszik, vámpír, farkas és ember számára egyaránt.

Cullenék fejcsóválva fordultak el, de én még egy másodpercig a tűzbe bámultam. Így történhetett meg, hogy a férfi kinyúlva megragadta a felsőmet, és magával rántott a tűzbe.

Még sikítani se volt időm, annyira meglepett.

A tűz égette, marta a bőrömet, én pedig tudtam, hogy ennyi volt.

Az elmémet lassan öntötte el a sötétség.

Ennyi volt – fogalmazódott meg bennem a gondolat.

Vége.