Halihó!
Hát, meghoztam. A stílus egy kicsit eltér az eddig megszokottól, de ez egy amolyan extra résznek is tekinthető. Hát, azt hiszem, ennyi. Jó olvasást, és várom a kritiket!
Pussz:
Dewi
**9. FEJEZET**
Lotte
Lófarokba fogtam a hajamat. Kevés időm volt, de a szépítkezésre az embernek – vámpírnak – mindig kell legyen ideje!
A fésülködőasztalomhoz léptem, majd leültem a székre. A hatalmas, ovális tükörbe nézve újból megállapítottam, hogy nem vagyok egy rusnya béka.
Nem mintha ezzel nem lettem volna tisztábban korábban is.
Szép voltam. Gyönyörű, csodálatos.
A kezembe vettem a pár napja kikönyörgött élénkrózsaszín rúzsomat, és kifestettem a számat.
Telt ajkaim voltak, és abszolút természetesek. Csókos száj, amit közvetlenül Istentől kaptam.
A rúzs gyönyörűen kiemelte a számat.
A következő lépés a szemeim voltak. Alapjáraton hatalmas babaszemeim vannak, az ember nem tudja nem észrevenni őket. A kezembe vettem egy, a rúzsomhoz illő szemhéjfestéket – persze valamivel azért világosabb volt!
Kiemeltem a gyönyörű szemeimet, majd a tükörbe nézve megállapítottam, hogy a szépségemet tovább fokoztam. Lehetetlennek tűnt, de mégis megtettem. Hát igen, ez vagyok én!
A hatalmas szekrényem elé léptem, majd kinyitva azt válogatni kezdtem a ruháimból.
Sok ruhám volt, rövidek, hosszúak, szoknyák, nadrágok, felsők, ingek – minden, ami csak lehet.
A ruháim nagy részét emberi életemből mentettem át – kiránduláson voltam, amikor átváltoztattak, így pár bőröndnyi ruhám alapból volt.
Nem tudtam, mit vegyek fel, annak ellenére, hogy sok ruha akadt a kezembe.
A rózsaszín pántos nem jó – pár napja láttam egy ilyen modellt a titkárnőn.
A párducmintás kizárva – nem alkalomhoz illő.
A fekete nem jó – nem temetésre megyek.
A pirost most nem húzhatom fel – szeretem, mert nem kell hozzá melltartót húzni, de most túl kihívó lenne.
Egy új, kék színű felső került a kezembe. Tökéletes. Még sosem volt rajtam, így szégyenkeznem sem kell.
A leggingeim között kezdtem válogatni.
A kezembe akadt egy fekete, de egyből le is szavaztam – túl átlagos!
A következő pillanatban viszont megláttam egy rózsaszínt. Tökéletes – legalább megy a sminkemhez!
Felhúztam a ruhákat, majd egy egyszerű szandált húztam.
A tükör elé álltam, és elégedetten állapítottam meg, hogy jól nézek ki. Befújtam magam egy kis parfümmel – Bali Bliss, a legjobb barátnőm használt ilyet, és tőle loptam az ötletet.
Na meg az a másik csaj, aki csak próbált beilleszkedni, mégse sikerült neki. Bezzeg nekem! Mi is volt a neve? Valami Sandra, vagy Samantha… ki tudja már! Valószínűleg már halott, én viszont örökké ilyen fiatal és gyönyörű maradok!
Még egyszer körbepördültem a tükör előtt, majd késznek tituláltam magamat. Igaz, hogy a vezetők – Aro, Caius és Marcus – nem szeretnek várni, de könyörgöm, a csodás külsőért bármit!
Kiléptem a folyosóra, majd halkan becsuktam magam mögött az ajtót. Rajta szívecskékkel és csillagocskákkal körülvéve a nevem szerepelt – Lotte.
Imádtam a nevemet. Az anyámnak is ez volt a neve, és ez annyira szuper!
Elindultam a trónterem felé, közben harminckét-fogas vigyort küldtem mindenki felé, aki csak elém került. Furán néztek végig rajtam, de én csak tovább mosolyogtam – biztos csak irigykednek!
A hatalmas ajtó elé érve lefékeztem, majd megigazítottam fekete hajamat. Hezitáltam egy picit, majd úgy döntöttem, inkább kieresztem.
A hajam nem volt hosszú, a vállamig ért, és hullámos volt. Imádtam!
Bekopogtam az ajtón, majd egy „Szabad” után belibbentem a trónterembe. Nagy volt, és csicsás – ez a szó tökéletesen leírja a trónterem kinézetét!
Középen, egy kis emelvényen ült az uralkodóhármas – Aro, Caius és Marcus.
Véleményem szerint Caius volt a legszexibb, és nyilvánvalóan nem lehetett rossz az ágyban sem – legalábbis Dorát még nem hallottam panaszkodni.
Na igen, Dora. Caius becses felesége, Athenodora. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy Caius mit lát ebben a libában.
Egyrészt nem is szép, teljesen átlagos – szőke haj, kis termet, vékony alkat -, másrészt meg buta. Na mindegy, ha Caiusnak ez kell…
A Volturiból leginkább Caius az, akit el tudnék képzelni magam mellé párnak. Éppen ezért kezdtem el barátkozni Dorával is. Caius látja, milyen elbűvölő és kedves vagyok, és belém szeret. Aztán boldogan élünk az idők végezetéig, és tovább.
Csakhogy a drága Dora teljesen elbűvölte Caiust! Biztos, hogy ez a természetfeletti ereje! Mi másért lenne vele az egyik vezető?!
Viszont ez a liba egyszerűen nem akar leszakadni rólam! Nem veszi a lapot, hogy a „barátságnak” vége! Ez úgy ki tud borítani…
Egy fejrázással elhessegettem a szemem előtt lévő képeket, majd a trón elé léptem, és mélyen meghajoltam előttük.
Mikor felegyenesedtem, kihúztam magamat.
Aro pár percig nézett rám azzal az idegesítő nézésével, majd megszólalt, végre valahára.
- Lotte, alkalmasnak érzed magad egy kis küldetés végrehajtására?
Küldetés? Hű! Küldetést csak a kivételes tehetségek kapnak! Majdnem elkezdtem ugrálni. Végre valaki rájött, hogy tehetséges vagyok! Aro sokkal jobb fej, mint Caius!
- Igen, mester – hajtottam fejet előtte.
Küldetést fogok kapni! Végre! Megérte várni! Most ki fogok tűnni! Pár év múlva már talán én ülök az egyik trónon!
- Igazán egyszerű feladatot kapsz!
- Hallgatlak mester!
- Néhány hete két Volturi-tagunknak adtunk egy igen könnyű feladatot.
- Be kell segítenem?
- Ha kivárnád, míg elmondom, talán meg is tudnád! – mondta fagyosan. Még sem olyan jó fej…
- Igen, mester!
- Túl sokáig vannak távol. Menj utánuk, és hozd haza őket!
- Megyek, mester!
- Salem városába menj! Keresd Sophie és Lorna Volturit!
- Rendben, mester!
- Most távozz!
Fejet hajtottam előttük még egyszer, majd kiléptem a teremből.
Csalódott voltam.
Arra számítottam, hogy kicsit komolyabb feladatot fogok kapni. Valakiket legyőzni, eltenni láb alól.
Vagy új tagokat toborozni.
Segíteni egy csatában!
Ehelyett most kutathatok két idióta után…
Rettenetesen alábecsülnek engem itt!
***
Salem felé futottam. Igazán élvezetes volt magas sarkú szandálban futni, de nem volt időm átöltözni.
Amint kiléptem a teremből, egy fekete köpenyt adtak a kezembe, és máris a váron kívül találtam magamat.
Igazán kedves, mondhatom!
Utáltam ezt a fekete köpenyt. Teljesen eltakar, és olyan érzésem van, mint mikor anno az iskolában egyenruhát kellett húznunk. Azt is utáltam.
A dolog egyetlen pozitívuma volt, hogy nem kaptam kísérőket. Még csak az kéne!
Az ég-világon semmi kedvem nem volt ehhez a feladathoz. Már ha ezt lehet feladatnak nevezni.
Micsoda megtiszteltetés, megkereshetek két eltűnt idiótát!
A feladat határozottan nem illett hozzám. Nekem sokkal fontosabb dolgokat kéne elvégeznem! Nem holmi elcsámborgott vámpírkák után kutatni…
Az erdő fái ritkulni kezdtek, majd egy telephelyre léptem ki. Egy ház volt oldalt, és az udvara a gyárnak.
Lassan lépkedtem a házhoz, majd a falnak támaszkodva levettem az egyik cipőmet.
Nem tett benne olyan nagy kárt a futás, de azért majd veszek egy újat, amint haza értem.
Hirtelen egy kéz fogta be a számat, majd a semmiből egy csapat félmeztelen pasas került elő. Végignéztem rajtuk, majd megállapítottam, hogy a felhozatal nem is lenne rossz, ha nem lenne az az irtózatos bűz.
Ők is alaposan végigmértek, majd se szó – se beszéd az egyik átalakult farkassá, és nekem rontott.
A földre kerültem, majd még éreztem, hogy a fogai a nyakamba vájtak.
A külvilág megszűnt körülöttem.
A halál elért.
Elragadott.
Hát mégsem vagyunk halhatatlanok?
A rózsaszín cicanacit vette fel a felsővel. A képeket a google-n találtam.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésMar megint meghalt valaki? Miert muszaj mindig igy legyen vege? Hm?
VálaszTörlésAmugy meg nagyon jo volt, kicsit furcsa volt, de tetszett, amikor Caiusra gondolt csak meresztgettem a szemeimet, olyan furcsa gondolkodasa van ennek a Lotte-nak is, elegge bekepzelt, hatarozottan nem szimpatikus a csaj. Ez amolyan "mellekfejezet" vagy mi, ugye? Vagyis majdnem semmi koze a Sophiehoz. Nincs semmi hozzafuznivalom, csak annyi hogy varom a kovit! (ekkora rovid komit tolem, milyen erdekes)