Villámcsapás II. - 8. fejezet

Hali!

Eszméletlenül szégyellem magam, főleg, hogy sok-sok komit kaptam, amikért nem győzök hálálkodni :D

Tudom, hogy nem válaszoltam komiban, de nézzétek el nekem, helyette írtam a fejit :D:D (Merci :P)

Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást, és várom a komikat!

Puszi Nektek!

Dewi 

**8. FEJEZET**

Fájdalom.

Elviselhetetlen, égő kín.

Szenvedés.

Élve elégtem. És ezt most nem képletesen mondom! A tűz lassan járta be a testem bal felét, majd éreztem, ahogy a jobb oldalamat is kezdi behálózni.

Szörnyű volt.

Aztán egy csapásra elmúlt.

Már csak az utóhatásokat éreztem. Fájt, persze hogy fájt, de közel sem annyira, mint pár pillanattal ezelőtt.

Éreztem, ahogy valaki a nyakamhoz hajol. Nagyot sóhajtott, lehelete édesen melegítette a nyakam bőrét.

Felemelt, és lassan elindult velem a karjaiban.

Kimerültem. Nagyon fáradt voltam, pedig nem lett volna okom rá. Hallottam, ahogy valaki beszél ahhoz, aki tart, majd valami hűvöset éreztem, és végül elaludtam.

***

Amint kinyitottam a szemeimet, egyből vissza is csuktam őket – hála az ablakon beszűrődő fénynek.

Nagyot sóhajtottam, majd a szemem elé emeltem a bal kezemet – legalábbis ez volt a tervem, de oldalra fordulva úgy vettem észre, hogy Seth nem igazán akarja elengedni.

Elmosolyodtam, ahogy az alvó fiúra pillantottam. A kezemet szorosan fogta, és fejét rajta pihentette, miközben halkan szuszogott.

Rendkívül kényelmetlen lehetett neki ez a félig fekvő – félig ülő póz, így ébresztgetni kezdtem.

Halkan szólongattam először, de mikor nem reagált, a jobb kezemmel simogatni kezdtem a haját.

Nagyot szusszantott erre, de akciómmal csak annyit értem el, hogy még jobban magához húzta karomat.

Óvatosan rázogattam meg, de még mindig nem ébredt fel.

Úgy aludt, mint a bunda. Szerintem még arra sem ébredt volna fel, ha bomba robbant volna mellette.

„Problémámat” Emmett egy pillanat alatt oldotta meg – nagy trappolással kísérve kivágta az ajtót, és mikor tudatosult benne, hogy ébren vagyok, hangosan elkiáltotta magát.

-          Melly! Jó reggelt, te kis öngyilkosjelölt!

Odacsörtetett hozzám, majd ügyet sem vetve olyan mellékes apróságokra, mint hogy Seth alszik, félresöpörte az útból, és megölelt.

Seth halkan motyogott valamit, majd álmosan a szemét kezdte dörzsölgetni.

Felnézett, de még mindig nem volt teljesen magánál. Álmosan megvakargatta a fejét, majd felugrott a székről.

-          Melly, ilyet nem csinálhatsz még egyszer, világos? – támadt nekem.

-          Seth, nyugi… - próbáltam csitítani, de meg se hallotta.

-          Mégis hogy jutott eszedbe odajönni?! Tisztán emlékszem, hogy megmondtuk neked, nem jöhetsz! Világosan, érthetően! Neked persze mégis oda kellett jönnöd!

-          Seth…

-          Aztán, micsoda meglepetés, hát persze, hogy bajba kerültél! Mért is ne?!

-          Seth…

-          Az egyetlen szerencséd, hogy Esme-t leváltotta Zoé! Hihetetlenül sokkal tartozol Zoénak!

Nem szólaltam meg. Egyszerűen képtelen voltam rá.

Mélyen elgondolkodtam azokon a dolgokon, amiket Seth mondott.

Így visszagondolva tényleg rossz döntés volt utánuk mennem.

Csak hátráltattam őket, és bajt okoztam nekik. Mindezt a makacsságom miatt.

Jelenleg rendkívül utáltam magamban ezt a tulajdonságot.

Azt viszont nem értettem, hogy mire akart célozni Seth azzal, hogy az életemet Zoénak köszönhetem.  

Ezek szerint ő is ott volt, bár nem emlékszem rá, hogy láttam volna.

Valószínűleg később jött.

-          Sajnálom – suttogtam. Mérhetetlenül szégyelltem magamat.

-          Csak többet ne forduljon elő! Kis híján szívrohamot kaptam, amikor a tűzbe estél – sóhajtott egyet, majd meleg pillantással nézett rám. A nézésétől zavarba jöttem, és elpirult fejemet lehajtottam, majd az ágytakaró mintázatát tüntettem ki figyelmemmel.

Melegséget éreztem az arcomnál, majd elöntött egy édes érzés, ahogy az arcomat simogatta.

Normál esetben ezzel jobb kedvre derített volna, de most csak még mélyebbre lökött a magam által gerjesztett mocsárba.

Hogy lehettem ilyen hülye?

Önfejű, makacs, idióta!

Világosan megmondták, hogy nem, én persze mégis mentem!

Úgy viselkedtem, mint egy kisgyerek!

Fogadok, hogy még Nessie is értelmesebb nálam, pedig ő még csak öt-hat éves lehet!

Gratulálok, Melly, ezzel most jól elástad magad mindenki előtt!

Önostorozásomat a nyíló ajtó halk hangja zavarta meg, majd a következő pillanatban az ágyon fekve találtam magam.

Fogalmam sem volt, most hogy reagáljak.

Az egyik részem átölelte volna a rajtam fekvő testet, a másik viszont óvatosan eltolta volna magától, mielőtt újra valami hülyeséget csinálok.

           

-          Melly! Ugye nem fogsz meghalni?

-          Öhm… nem, most biztos nem – válaszoltam meglepődve.

-          Apa mondta, hogy majdnem meghaltál! Ugye nem akarsz meghalni? Nem azért mentél, igaz?

-          Nem, nem akarok meghalni. Csak segíteni szerettem volna.

-          De apa azt mondta, nem mehetsz! Nekem is azt mondta, hogy nem mehetek. Hogy azzal többet segítek, ha itthon maradok, és nem kell aggódjon értem.

-          Igen, de…

-          Mért nem fogadtál neki szót? Most csúnyán fog rád nézni, és azt mondta, hogy még anya sem fogja meggyőzni, hogy jó ötlet volt elmenned!

-          Azért ez egy kicsit bonyolultabb… - próbáltam mentegetni magamat.

-          Mért? Ha apa azt mondja, nem mehetek, akkor nem mehetek. Én szót fogadok neki, mert nem szeretem, ha mérges rám. Te mért mentél el, amikor azt mondta, nem mehetsz? – kérdezte számon kérően, én meg közben igyekeztem elásni magamat. Gratulálok, Melly, egy kislány tesz helyre! Ennyit a fene nagy büszkeségedről!

-          Megígérem, hogy ezentúl szót fogok fogadni apukádnak, rendben?

-          Ígéred?

-          Ígérem!

-          Oké! Akkor most játszol velem? Emmett nem akar, Seth meg nem hajlandó elmozdulni mellőled… vagyis, eddig nem volt hajlandó – nézett körül.

Ezzel fogta magát, és kisétált a szobából.

Pozitívan meglepődtem, ugyanis Nessie eddig távol tartotta magát tőlem. Tudtam jól, hogy félt tőlem, az okát viszont nem értettem, hiszen nem tettem semmit azért, hogy kialakuljon benne ez az érzés.

Őszintén reménykedtem benne, hogy idővel megkedvel egy kicsit, azt azonban remélni sem mertem, hogy egyszer baráti viszony alakulhat ki köztünk.

Éppen ezért lepett meg teljesen azzal, hogy szabályosan rám vetette magát.

A következő pillanatban Edward lépett be, és halkan becsukta az ajtót maga mögött. Elindult felém, majd leült a székre, amit eddig Seth foglalt el.

-          Ugye tudod, hogy mind nagyon féltettünk abban a pillanatban? Mindannyian féltünk, éppen ezért örülnénk, ha a jövőben elfogadnád, vagy legalább megfontolnád a tanácsainkat – mondta pár perces hallgatás után.

-          Ne haragudj, Felelőtlen és gyerekes voltam – szégyelltem el magam.

-          Csak vigyázz magadra egy kicsit jobban, kímélj meg minket a felesleges aggódástól!

-          Megígérem, hogy ezen túl nem kezdek önálló akciókba.

-          Örülök, hogy így döntöttél! – mosolyodott el.

-          Edward? Kérdezhetek valamit? Nessie hogyhogy… így megváltozott irányomba? – kérdeztem, mire elnevette magát.

-          Mint utólag kiderült, Emmett telebeszélte a fejét, de aztán elmagyaráztuk neki, hogy sokkal több a közös bennetek, mint hinné – mosolygott.

-          Ezt hogy érted?

-          Hogy érted?

-          Hát azt, hogy sokkal több a közös bennünk, mint hinné. Szerintem ez nem teljesen igaz.

-          Valóban így gondolod? Kezdjük azzal, hogy mindketten félvérek vagytok, ráadásul…

-          Mi?! Nessie is félvér? – szakítottam félbe hisztérikusan.

-          Azt ne mondd, hogy nem tudtad – dőlt hátra a széken, miközben felhúzta egyik szemöldökét.

-          Mégis honnan kellett volna tudnom? – kérdeztem hangosan.

Megrázta a fejét, majd az érkező lánya felé fordult, aki viszont ügyet sem vetett rá, inkább az ágyra ugrott, miközben lerakta maga mellé a temérdek játékot, amit hozott.

A játékokra pillantva megállapítottam magamban, hogy közeledik a vég számomra…

Barbie babák, játéklovak, játék babák, kifestők, színes ceruzák, számtalan papír, sőt, még egy festékkészletet is láttam – Edward ahogy meglátta, elvette azt észrevétlenül.

A listát mégis a Nessie kezében lévő kis állatka vezette. Nessie megfogta, majd nemes egyszerűséggel az ölembe helyezte, viszont az állat visszamászott gazdájához, de ő megint az ölembe rakta.

Ezt még párszor eljátszottuk, végül Nessie ölében kötött ki a kis kedvenc.

Nessie sorban adta nekem a játékokat, babákat, és személyesen is megismerkedhettem a kis állattal, aki egy görény volt, mint később kiderült, és a Rolly névre hallgatott.

Titokban azt is megsúgta nekem, hogy először azért félt tőlem, mert Emmett azt mondta neki, a vadászgörények a kedvenc állatfajtáim, és képtelen vagyok nekik ellenállni.

Miután megnyugtattam, hogy a nagybácsija csak viccelt, a kezembe adta Rolly-t, aki viszont még mindig jobban szerette a gazdáját, így visszavándorolt hozzá.

Mikor Zoé – Nessie nevelőanyja – szólt, lementünk enni, ahol teletömtek, hála Sethnek, majd újra a szoba felé vettük az irányt, most már négyesben – én, Nessie, Seth és Jacob, a másik farkas.