Halihó!
Most nincs időm viszonylag hosszas dumálásra, mert suliba sietek, de mivel annyira szeretlek Titeket, ezért feljöttem, és feltettem.
Puszi mindenkinek, és szurkoljatok, h ne feleljek második órán :P
Az emberek kilencvenkilenc százaléka most valószínűleg azt kérdezné, hogy felmentem-e?
A válaszom erre pedig egy egyszerű kis szócska lenne: igen.
Igen, határozottan felmentem hozzá.
Jason egyedül élt egy tízemeletes ház kilencedik szintjén.
A liftbe lépve a sarokba húzódtam, majd ide-oda tekintgettem, csak Jasonre nem. Ami őt illeti, szemmel láthatóan ő sem volt éppen a helyzet magaslatán – holott biztos voltam benne, hogy nem én vagyok az első lány, akit felvisz a lakásába.
A lift lassan megállt a nekünk megfelelő emeletnél, mi pedig kiléptünk a folyosóra.
Jason oldalán lépkedtem, majd egy fehér ajtó előtt álltunk meg.
Babrált egy kicsit a kulccsal, majd kitárta előttem a lakás ajtaját.
Egy keskeny kis folyosóra nyílt a bejárati ajtó, innen pedig a nappaliba mentünk. A fekete kanapéra mutatott, majd megkérdezte, hogy kérek-e inni. Miután közöltem vele, hogy egy pohár innivaló jól esne, a konyha felé vette az irányt.
Addig gyorsan körbenéztem a szobában.
Ahhoz képest, hogy egy férfi a lakója, a ház meglepően rendes volt. Jó, volt itt-ott egy-két elhagyott pulcsi, de ennyi.
Jason visszatért a pohárral a kezében, majd letelepedett mellém.
A kezembe vettem a körtelét, majd belekortyoltam. Kellemesen hűvös volt, annak ellenére, hogy kint az idő határozottan fagyos volt – tél lévé ezen nem csodálkoztam annyira.
Aztán a kezdeti zavartság lassan feloldódott, és a hangulat csak javult és javult.
Jason kedves volt, vicces, aranyos, és – nem utolsó sorban – érdeklődött irántam.
Én pedig éreztem, hogy nagyon kedvelem ezt a fiút.
Nagyon-nagyon kedvelem.
Behozott egy üveg bort, és ittunk pár pohárral – nem rúgtunk be, csupán a gátlásain feloldódtak egy kicsit.
A szavakat felváltották az eleinte rövid, majd egyre hosszabb csókok.
A kanapéra dőltünk, és tovább kényeztettük egymást.
Levette a fölsőmet, én pedig a sajátjától szabadítottam meg őt.
A nyakamat csókolgatta, én pedig határozottan élveztem.
Tudtam, mindez hová vezet.
Tudtam, hogy pár napja még azt mondtam Holly-éknak, hogy korainak találnám.
Azonban abban a pillanatban nem éreztem korainak. Egyáltalán nem.
Jason a hasamat csókolgatta, de aztán leállt.
Nagyot sóhajtva nyomott egy utolsó csókot a bőrömre, majd a szemembe nézett.
Vágyat, szeretetet, és egy icipici kínt fedeztem fel az ő tekintetében.
A kezemet a nyaka köré kulcsoltam, és csendesen a fülébe súgtam: „Akarlak!”
Mintha csak ráparancsoltam volna, a számra tapadt, és a háló felé vitt.
Az ágyra rakott, és ott folytattuk, ahol abbahagytuk.
Igen, megtettem. Megtettük.
Nem, nem bántam meg.
És teljesen biztos vagyok abban, hogy nem is fogom.
Ez így volt helyes.
Így kellett történnie.
folyt. köv.
Esssssssss.. Felment!! Oszinten szolva pont erre gondoltam en is.
VálaszTörlésJason kezdem egy kicsit megkedvelni, de nekem nem tul szimpatikus, nem tom miert. Az egyetlen ami tetszik benne, az, hogy kedves, aranyos, Sarah kedveli, na meg az, hogy rend van a hazaban.
Es nagyon-nagyon jo lett!! En igazabol azt hittem, hogy meg mindig nem fog megtortenni, de most tevedtem, aminek talan orulok is, mert mar ideje volt. Orulok, hogy Sarah nem banta meg, erdekes lett volna, ha veletlenul megbannja xD
Szoval nagyon imadtam, varom a kovit!!! :D
Szia!
VálaszTörlésNagyon tetszett, csak kár, hogy rövidke lett... :(
Én is azt hittem, hogy nem fog lefeküdni vele. Remélem jól alakulnak majd küztük a dolgok, bár nkem sem túl szimpatikus Jason. Valahogy úgy érzem, nem tudunkróla elegedt, így az az érzésem, hogy vannak titkai. Sarah-nal és a többieknél határozottan nem érzem ezt, mivel róluk sokat írtál, ami jó volt. Szerintem Jason-ról is írj pár dolgot, mert nekem így nagyon relytéjes.
Várom a következőt!
Puszi, Kata (nem vagyok bejelentkezve a bloggerbe)