Ja, és nem tudom, észrevettétek-e már, de a blognak három rendszeres olvasója van!
Vagyis négy. Nem feledkezünk el ám rólad sem, Merci :D
Hát, akkor jó olvasást!
ui.: Tényleg elég béna és rövid lett, de Kate nem kapott kedvet hozzá :( ->azt azért megjegyezném, hogy segített azért :D Köszi Kate (L)
**13. FEJEZET**
Edward abszolút udvarias volt velem.
Az ajtónál előre engedett, és futás közben is mindvégig mellettem volt, nem törődve azzal, hogy lassabb vagyok nála.
Nem beszéltünk, mindketten magunk elé meredtünk, néha pedig egymásra pillantottunk.
Mondhatnám, hogy a csend kínos volt közöttünk, de ez nem igaz.
Sőt, kicsit megnyugtatta zaklatott idegeimet.
Mert határozottan zaklatott voltam. Vagyis, ez nem a legjobb szó a jelenlegi állapotomra. Idegesen izgatott voltam – vártam arra, hogy mit fog nekem mondani, de ódzkodtam is tőle.
Féltem.
Vajon arra fog megkérni, hogy hagyjam itt a családot?
Vagy azért csal el ilyen mélyre, hogy aztán széttépjen, és szemtanúk nélkül elégessen?
Vagy a Cullen család ezzel tisztában van? Összeesküvés áldozata leszek?!
Teljesen bepánikoltam a gondolataimnak köszönhetően, és már-már azon voltam, hogy fogom magam, és elfutok, amikor Edward lefékezett egy bokros rész előtt.
Megfordult, és félve tekintett rám.
Kíváncsian néztem körül, és megállapítottam magamban, hogy ez a helyszín tökéletes egy titkos gyilkosság elkövetésére.
Mindenhol fák és bokrok voltak, ráadásul a közelben egy vízesés lehetett.
Tökéletes segítség Edwardnak – először széttépi, aztán felgyújtja a testemet, és, mivel az erdőben nem akar kárt tenni, a víz segítségével időben eloltja majd a máglyát.
Már ha csinál egyáltalán máglyát.
Lehet, hogy egyszerűen csak felgyújt a hajamnál fogva…
Gondolatmenetemet Edward nevetése szakította félbe.
Jóízűen kacagott, nem kis meglepetésemre. Ilyennek még sosem láttam.
- Gyere – fogta meg a kezemet -, nem ezt a helyet szerettem volna mutatni. Egyébként meg nem szándékozlak megölni.
Egyik kezével félrehajtotta a szerteszét álló ágakat, és maga után húzott engem.
Kevesebb, mint egy perc alatt a végére értünk az ágas-bogas erdőrésznek, és kiértünk a bokrok közül.
A szemem elé egy semmihez sem fogható látvány tárult.
Közvetlenül előttem egy vízesés volt. A víz teljesen tiszta volt, látni lehetett a kis folyó medrének legalját.
Néha egy-egy halat fedeztem fel, vidáman úszkáltak a vízben.
A vízesés nem volt nagy, körülötte sziklák, amiken pedig növények burjánzottak, akárcsak a falon.
Edward közel lépett hozzám – a part elég keskeny volt, így nem volt más választása -, majd elmosolyodott.
- Egy ideje gondolkozom már pár dolgon, kettőnkkel kapcsolatban, és, hála Emmettnek, azt hiszem, döntésre jutottam.
- Azaz?
- Tudod, mióta hozzánk költöztél, családtagnak tekintünk. Mindannyiunk számára fontos vagy, természetesen nekem is. De csak nemrég döbbentem rá, hogy nekem nem úgy vagy fontos, mint egy új testvér. Azt hiszem, te több vagy számomra!
A szám kiszáradt, és ha lehetséges volna, a szívem gyorsan dobogna a mellkasomban. De tudtam, hogy ez nem helyes.
Helytelen lenne, ha közöttük több lenne, mint testvéri szeretet.
- Nézd, Edward… - hajtottam le a fejemet – én…én nem tudom, mit gondoljak. Ez a helyzet nekem…te is fontos vagy nekem… persze, hogy az vagy…de ez nem helyes! – néztem a szemébe.
- Értem – hajtotta le a fejét.
- Nem, nem értesz! Edward, neked van egy lányod! Nessie számára a legjobb az lenne, ha az édesanyját, az igazi anyját kapná vissza. Bellára van szüksége!
- Te is jól tudod, hogy Nessie édesanyjaként szeret téged!
Közelebb lépett, én pedig hátrálni akartam.
Arra viszont nem számítottam, hogy a part ilyen közel van.
Váratlanul a karjait a derekam köré kulcsolta, és közelíteni kezdett felém.
- Nem hiszem, hogy ez helyes lenne. Nem hiszem, hogy ez működne köztünk – fordítottam el fejemet, de ő egyik kezével kényszerített arra, hogy a szemébe nézzek. Keserédes kényszer.
- Hogy lehetne ez, ami köztünk van, helytelen? – suttogta a számra.
- Én…én annyira össze vagyok zavarodva! Nem tudom, mit tehetnék…
- Amit akarsz! Amit csak akarsz!
A következő pillanatban a száját a számra nyomta.
Elmondhatatlan érzés volt, ahogy puha ajkai az enyémen mozogtak.
Édes, puha, hihetetlen csókjától az eszemet vesztettem.
Kinyitottam a szemeimet, melyek időközben önállósították magukat, és meg kellett állapítanom, hogy ez nem egy édes álom.
Edward tényleg velem van.
Engem csókol.
Engem szeret.
Én pedig halott szívem minden egyes darabját a tenyerébe adom. Önként, dalolva, minden kétség nélkül.
A kérdés már csak az, hogy a család mit fog szólni a kapcsolatunkhoz.
Vízesés:
Vízesés:
