A fizika és a pad /Novella by Kate/

Furcsa, ha az ember ül és gondolkodik ihlete lesz, úgyhogy írtam nektek egy újabb szerelmes novellát! Remélem tetszeni fog! Amúgy sajnálom, de a Holdfény késni fog, nem tudom begépelni. Majd Dewiroh megcsinálja, ha kész lesz! :S


"Ülök a padon és várok. Hogy mire? A fizika órára! Mert én imádom a fizikát, és örülök, hogy fizika lesz, és a tanár olyan kedves... és feleltetni fog, úgyhogy tanulnom kell. Előveszem a füzetem és felnyitom az egyenletes körmozgásnál, és tanulni kezdek.
Aztán észrevettem a haverodat, aki két méterrel mellettem ült a padon, és szintén tanult. Majd letette a füzetet és elment. Szállingóztak az emberek és leültek a helyére, én pedig nem mondtam nekik, hogy "Bocsi, ez a hely foglalt", mert neki nem teszem meg, hiába a haverom. Hogy miért? Mert ezt csak neked tenném meg. El vagyok merülve a fizika szépségeiben.
Majd visszajött, és leült mellém, egy hely kihagyással, és én épp köszönni akartam neki, de torkomon akadtak a szavak. Hogy miért? Mert te éppen leültél mellém, szédítő közelségbe. És magad sem tudod, hogy a szívem épp ki akar ugrani a helyéről, mert te itt vagy, mellettem.
És akkor jön a másik haverod, aki egy idióta és megkér, hogy menjek arrébb. Én süketnek tettetem magam. Hogy miért? Mert melletted akarok maradni.
-Kate - mondja - nem tudnál arrébb csusszanni?
-NEM!-szinte kiabáltam ezt az egy szót - Ma gonosz hangulatomban vagyok.
Nem tudod, nem is tudhatod, hogy mennyit jelentett nekem ebben a pillanatban az, hogy itt ülsz mellettem, és szívből kacagsz ezen a szópárbajon.
- De, Kate, menj arrébb! Le akarok ülni!
- Nem megyek. Állj ott szépen - jelentem ki. Semmi esetre sem fogok lemondani a társaságodról!
- Igen, állj ott- mondod te, amitől nekem furcsán melegem lesz, és igazán jól érzem magam.
Nézem a füzetet, de nem tudok koncentrálni, mert látom, ahogy a kezeddel arrébb húzod a papírokat, hogy te is nézhesd ezt a csodálatos tudományt.
Majd hallom, ahogy megunod, és a haverunk idegesítésével töltöd az időt, és én rád szólok, de csak azért, hogy mondhassak neked valamit, és te abbahagyod, de pár perc múlva megint elölről kezded. Ekkor én megérintem a vállad, és olyan jó érzés! Te meg rám nézel, és a vér zubog az ereimben, és minden dobbanás egy szó: Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek.
Aztán visszanézel rá, és közben hallom, hogy azt mondod:
- Ez így jó! - és én megint azt érzem, hogy szeretsz.
De a szívem, melyet oly sokszor vettek el, és törtek össze, majd összeforrasztotta egy újabb szerelem, nem tévedhetetlen. Hogy miért? Mert szeretlek."