Összeesküvés /novella by Kate/

Kate írt egy újabb novellát Összeesküvés címmel, de sajnos nem tudta felrakni, mert bedöglött a nete...
Jó olvasást hozzá, és írjatok sok-sok kritikát :D

Most, hogy mindjárt itt az őszi szünet, mindenki lazít, úgyhogy most fáradhatatlanul írok! Remélem a szünetben is ilyen termékeny lesz az írói énem.
Sajna a Holdfényt most egy kicsit félretettem (a szünetben folytatom), és most a valóságban élek, nem a könyvemben. Szóval ha az embert a barátnői "kényszerítik" abból semmi jó nem sül ki...

"A csarnokban hideg volt. Olyan hideg, hogy látszott a leheletem, és egy szál rövid ujjúban majd' megfagytam. A tesitanár szónokol, hogy most a lányok fognak dolgozni, a fiúk kimehetnek focizni, utána a lányok, és azok a fiúk akik nem labdarúgással foglalkoznak, ping-pongozhatnak.
Te, mint jó focista, bent maradsz pakolni és ping-pongozni. Pedig tudsz, és szeretsz is focizni. Ez a mai napig rejtély számomra...

Soha nem tudtam megérteni Biancát. Ő szerencsés, gyönyörű. A pasiját kinézet alapján választja meg, és persze sok emberből válogathat. Amy is szép, ő mégsem ilyen sikeres; ő - Biancával ellentétben - szerelmes, és másra nem is hajlandó gondolni, talán csak álmodozni…

Ők a barátnőim. Gondoltad volna, hogy összefognak „ellenem”?

Szóval, arról a tesióráról szólok, amikor olyan hideg volt, hogy a lehelet is látszott… székeket és padokat pakoltunk az óra első felében. Miközben tettük a dolgunkat, Amy megszólalt:

-Menj oda hozzá! - mutat rád és meglök.

-Amy! Mit művelsz?

Ekkor Bianca elhívja a barátaidat, Amy meg lökdös, csíp, rúg, hogy menjek oda hozzád. Nem mintha nem szeretnék odamenni. Legszívesebben a karjaidba ugranék, és ott maradnék örökre, de… félek. 

A visszautasítástól. 

Ha biztosra tudhatnám, ha valami jelt adnál, akkor nem csak egy halvány remény lenne. Ez az egyetlen vágyam. Mást nem szeretnék elérni, tudni, vagy megszerezni az életben, mert másra nincs szükségem. És ez nem úgy megy, hogy beszélgetek veled, aztán csak úgy megtörténik. Amy-ék ezt gondolják…

Befejezzük a pakolást, és odaballagunk a ping-pong asztalhoz, te, két haverod és Bianca játszotok egy asztalnál. Én Amyvel. Hirtelen rájöttem, hogy féltékeny vagyok Biancára, hogy ő veled lehet, én meg nem, és ő nevethet rajtad és a hülyeségeiden, miközben mindenki csodálja, és senki sem vádolja meg azzal, hogy ronda, vagy, hogy hülye.

Hallom, ahogy Bianca ordít nekem, hogy menjek oda, megkérdezem, mi van?- de választ már nem kapok. Majd megint hallom a nevem, miközben Amyvel halálra unjuk magunkat, mert a játék nem köt le minket. Majd Bia személyesen jön ide, hogy az asztalotokhoz ráncigáljon, és kijelenti, hogy ő Amyvel lesz, én meg álljak be mellétek. Ügyes próbálkozás, ők semmit sem bíznak a véletlenre.

Te meg a haverunk elvesztek tőlem minden labdát, mert nincs elég hely hármunknak egy kicsi asztalnál. Majd a haverod elhív mellőlem, én meg ott maradok megint, távol tőled. Bianca és Amy megint ráncigálnak az asztalotokhoz én meg sejteni kezdtem valamit:

- Amy, ti terveztek valamit! Nektek van egy tervetek!

- Nem, nincs - felelik flegmán és odahúznak az asztalhoz, de a tanár szól, hogy vége az órának.

Amikor várunk a következő eseményre, beszélgetünk, felidézzük a szép, régi Bautzeni emlékeket és a ping-pongozást, miközben elviselem a többieket. Amikor leülünk a székekre, fáj, mert nem kerültem a közeledbe, de aztán kiderül, hogy ez a hely foglalt és átülök, pontosan eléd. Ez egy elég jó hely, de innen is továbbhajtanak, messzebb, mint kellene, de mégis közelebb. Mert látom ahogy rám nézel.

Aztán amikor vége ennek a húsz perces kis szösszenetnek, veletek megyek ki, és látom, amikor feltűnően hallgatag leszel, mikor megkérdezem a haveromat, hogy elvigyük -e? Sajnálom! Sajnálok mindent, ha egy percig is azt gondoltad, hogy ő többet jelent nekem, mint te.

Majd N.A. tanárnő kijelenti, hogy milyen aranyos a kicsi plüss sünöm.

-Tanárnő, kérem, a sünt ne tessék leszólni, mert az szent és sérthetetlen!"