Villámcsapás- 3. fejezet

Nos, van egy olyan sanda gyanúm, hogy a történet nem igazán nyerte el a tetszéseteket, tekintve, hogy egy komit sem kaptam a második fejezethez. Ennek ellenére, mivel ígértem, hoztam a harmadik fejezetet, de szeretnélek Titeket megkérni arra, hogy ha elolvastátok, írjatok, akár pár szót is, hogy egyáltalán érdemes-e folytatnom!

 A fejezetről: rövidebb lett, mint szokott, és nem valami eseménydús, amolyan átvezető fejezet, a történet igazán a negyedik fejezetnél kezdődik, amit pénteken kettő és három óra között rakok fel!

** 3. FEJEZET **

2008

Kilencvennyolc éve szolgálom a Volturit.

Ez idő alatt egyszer sem éreztem úgy, hogy talán rosszul döntöttem. A helyem a testőrségben biztos volt.

Voltak barátaim is, igazi, önzetlen barátnők, akikről korábban álmodni sem mernék. érdekes módon ők már mind több évtizede a testőrség tagjai voltak, mégis csak akkor kezdtek barátkozni, amikor megjelentem.

Szabályos kis csoportot alkottunk, én, Bloom, Tímea, Dorie, Bianca és Erika.

Ők voltak a legjobb barátnőim.

Bloom, aki igazából nem is utálta az embereket, sőt, még egy ember énekesnőért is oda volt! Ha valahol meglátott egy olyan márkájú ruhát, amit az ő kedvence csinált, egyből elfelejtette, hogy miért is indultunk igazából.

Tímea, a magyar vámpírnő, akinek mindene a vásárlás volt. Táska, ruha, cipő- Tímeának teljesen mindegy volt!

Dorie, a kicsit visszahúzódó, ám mégis bátor lány, aki imádta pesztrálni az újakat.

Bianca, az angol vámpír, aki a kis csapatunkban a legfiatalabb volt 15 évével. Ő mindössze hat éve vámpír, de legendás önuralma van.

És persze Erika, a német lány. Erika, aki a nevét csak Eraként használja, és hajlamos egy-két testrész letépésére, ha Erikának szólítják. Bevallom, ő először nem volt szimpatikus. Hideg és kemény- ez volt az első gondolatom, amikor megláttam. És persze, hogy milyen szép. Erika tipikus német lány lehetett emberként: világosszőke haj, fehér bőr, kék szem. Ez vámpírrá válásakor még jobban fokozódott. Gyönyörű volt, de úgy hittem, megközelíthetetlen.

Nem nagyon beszélt a többiekkel, ha pedig mégis, tartózkodó és elutasító volt. Mint megtudtam Bloomtól, ez az óta így van, mióta először belépett Volterrába. 

Jane teljes szívéből utálta, mert Erika elvette tőle a helyét. Aro kedvence mindaddig Jane volt, amíg Erika meg nem jelent.

***

A trónterem felé siettem, ugyanis Aro hivatott. Csak remélni mertem, hogy azért, mert valamilyen feladatot kapok.

Persze többször volt már olyan, hogy a Volturi három uralkodója egy olyan csapatnak adott teendőt, amiben benne vagyok, de köztudott volt, hogy voltak olyan vámpírok is, akik olyan küldetést kaptak, amit egyedül tudtak csak megoldani.

Erika és Bloom volt már ilyen feladaton,  Bia pedig nemrég kapott egyet, és azóta Aro előszeretettel kéri ki a véleményüket bizonyos dolgokban.

Tehát őszintén reménykedtem benne, hogy én is kapok valami elvégezni valót.

A hatalmas ajtót kinyitva a trónterembe mentem. Aro, Caius és Marcus a trónszékükön ültek, és türelmesen várták, hogy eléjük érjek.

-          Zoé, feladatunk van számodra!- szólalt meg Aro.

-          Igen, mester- hajtottam fejet előtte tiszteletem jeléül.

-          Van egy vámpír, akit már nagyon régóta a testőrségemben szeretnék tudni, de csak nem áll be közénk. A te feladatod lesz meggyőzni őt arról, hogy a Volturi egy nagy szerető család, ahová érdemes belépni. Azt, hogy milyen módszerrel csábítgatod ide, rád bízom! Pár hónapig nélkülözni tudjuk a jelenléted, ez most sokkal fontosabb. Tehát! Vállalod a küldetést?

-          Vállalom, mester!

***

Két nap telt el az óta a nap óta.

Miután elmondtam a barátnőimnek, rendeztünk egy kisebb ünneplést. Tímea hozta a formáját, egyből azt javasolta, hogy tartsunk egy shopping-túrát. Bloom egyet értett vele, ugyanis látott egy nagyon jó, AD márkájú felsőt, és mindenképpen meg akarta venni. Dorie csak csendben hallgatta az ötleteket, Era határozottan ellene volt, Bia pedig moziba akart menni. Őt határozottan leszavaztuk.

Végső állomásunk egy kis bár lett a kastélytól nem messze, a Juliette’s. Era szerint ez egy híres szórakozóhely, és sok a finom falat.

Ez határozottan fellelkesített, ugyanis rég ettem már. A bárba belépve azonnal kiszúrtam magamnak egy kisebb bandát.

Öten voltak, két szerelmespár- elég egyértelmű volt, ahogy nyalták-falták egymást-, és egy harmadik fiú. Helyes volt, bár az én ízlésemnek túl izmos.

Nem nagyképűségből, de szép vagyok. Nem lesz nehéz elcsábítani és magammal csalni őket.

***

Egy óra múlva már a holttesteket tüntettem el- azaz felgyújtottam őket. Jóllakott és boldog voltam- végre finomat ehettem. A kastélyban Demetri és Alec mindig elhalásszák előlem a fiatalokat, már ha Heidi szállítmányában van egyáltalán fiatal.

Lehet, hogy furcsa, de minden életkorosztálynak más és más az íze. Az egészen kicsi gyerekek vére még nem olyan mámorító, de a tinédzsereké és a fiatal felnőtteké mennyei! Ahogy egyre csak öregednek, a vérük is rosszabb lesz. Savanyúbb, állottabb.

Ezért voltak a kedvenceim a 15 és 25 év közötti emberek. Isteniek voltak!

Miután végeztem a „takarítással”, a sikátor végén ácsorgó Bia felé siettem.

-          A többiek hazamentek, vagy esznek- szólt

-          Te nem vagy éhes?

-          Nem, tegnap ettem. Menjünk, még ki kell dolgoznom a feladatom egy részét!

-          Oké.

***

Két óra múlva, miután könnyes búcsút vettem barátaimtól, a repülőn ültem. Gyűlöltem, hogy emberek között kellett lennem- a kontaktlencse rendkívül zavaró tud lenni, ha az ember minden apró vonalkáját élesen látja-, de ki kellett bírnom. Angliába, azon belül Bristol melletti kisvárosba tartottam, egy bizonyos Cullen család felé.

Nyolcan vannak- idéztem fel a róluk mesélteket-, a szülők szerepét betöltő Esme és Carlisle, a „gyerekek”, vagyis Alice, Rosalie, Emmett, Jasper és Edward, valamint az unoka, Renesmée, aki Edward vérszerinti lánya.

Bonyolult, de feldolgozható rokoni kapcsolatok.

Amit a legkevésbé tudok elfogadni, az nem más, mint hogy állatvéren kell élnem, míg náluk lakok.

A megbeszélt történet szerint Aro nemrég talált rám, és mivel nincs ideje velem foglalkozni, elküld ehhez a családhoz.

Aro biztos a sikerében, hiszen ha befogadnak, a Volturi tartozni fog nekik.

Az én dolgom pedig az lesz, hogy minél több tagot a Volturiba csalogassak. Aro szerint hibátlan terv.

Szerintem azért van benne pár buktató. Kezdjük rögtön az elején: mi van akkor, ha a család nem fogad be? Mi történik, ha nem tudok rászokni az állatvérre? És a legfontosabb: mit csináljak, ha kiderül a terv?

Egyből szét akarnak majd tépni, és, mivel nem vagyok mazochista, ezért védekeznem kell, mindent beleadva. Ha kell, még a képességemet is bevetem, ami viszont egyenlő a Cullen család elpusztításával.

Na nem mintha annyira fájdalmas lenne nekem, ha a család véletlenül kipusztulna. Én a saját életemet féltem. Könyörgöm, egyszer már meghaltam, nem akarok még egyszer!

Ami viszont teljesen biztos, az az, hogy ha a Cullen család tehetséges egyénei közül bárki is meghal, Aro engem széttép. Ellene pedig mégsem harcolhatok, hiszen én őt védelmezem!

Bárcsak sose kaptam volna meg ezt a feladatot! Most otthon lehetnék a barátaimmal, élhetném tovább gondtalan életemet Volterrában.

Erre mondják azt, hogy vigyázz, mit kívánsz!