Nos, mivel majdnem 250 emberke nézte meg a blogot, és még véleményeket is kaptam, ezért ajándékként hamarabb hoztam Nektek a második fejit! Jó olvasást, és örülök ám a komiknak :D
**2. FEJEZET**
A fekete köpenyesek elindultak kifelé, én pedig éreztem, ahogy az első lángnyelv eléri testemet.
Szememet lehunytam, tudva, hogy itt vége. Elért a Halál, és el fog vinni magával, ahogy egy tíz hónappal ezelőtt kellett volna tennie. Beletörődtem, hisz mást nem is tudtam tenni. Ez a vég. Innen nincs kiút.
Sokszor hallottam, hogy az édesapám barátai egy-egy veszélyes, majdnem halálos baleset után viccelődve megjegyzik: „Abban a pillanatban lepergett előttem az életem.”
Érdekes, gondoltam, előttem egy kép sem jelent meg. Csak feküdtem az égő hulla-hegy tetején.
Összeszorítottam szemeimet, amikor megéreztem, hogy a fagyos jég teljesen leolvadt rólam.
De a várt fájdalom elmaradt.
Egy fájdalmas kiáltásra kinyitottam szememet. Érdekes, itt nekem kéne sikoltanom!
Teljesen ledöbbentem attól, amit ott láttam.
A tűz tőlem eltávolodva, szabályos kör alakban jutott egyre közelebb a fekete köpenyes, lassan hátráló katonák felé.
Mögéjük is kéne egy tűzkör- jutott hirtelen eszembe. Ahogy kigondoltam, az említett lángok meg is jelentek.
A katonák két tűz közé kerültek- döbbentem rá a vicces valóságra-, és ami még fontosabb, az után következett ez be, hogy erre gondoltam.
Közben a tűz, ami tőlem indult, elérte őket, és mivel nem tudtak már merre menekülni, a lángok lassan szétégették testüket, a sikolyokból, kiáltásokból ítélve borzalmas fájdalmak között.
Elég, elég már!- gondoltam, és nagy meglepetésemre a lángok azonnal elhaltak.
Csodálkozva néztem kezeimet, majd találomra egy faoszlopra mutattam, közben pedig arra gondoltam, hogy kigyullad. A fa pár másodperc múlva lángra kapott.
A kiáltozásokat hallva a három vezető- most már biztos voltam benne, hiszen mindenki engedelmeskedett neki- és a testőreik visszajöttek a pajtához.
Az eddig meg nem szólaló, szintén fekete hajú vezér döbbenten nézett körül, hosszasan szemrevételezte a katonái holttestét, majd döbbenettel és némi félelemmel teli tekintete rajtam állapodott meg.
A szőke hajú majd’ felrobbant dühében.
- Mester, engedd meg, hogy…- szólalt meg az alacsony lány, miközben a mellette álló, kevésbé szófukar, fekete hajú férfira nézett.
- Hagyd, Jane!- utasította a lányt, majd felém fordult.
Töprengő tekintettel méregetett. Hümmögött párat, majd a másik vezetőkre nézett, utána vissza rám. Pár percig még gondolkodott, aztán körül nézett.
- Jó nagy pusztítást csináltál itt, a legjobb harcosainkat ölted meg!- nézett rám töprengve.
- Aro! A lány veszélyes!- súgta neki a szőke hajú.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagyszerű erőt birtokolsz! Mondd csak, lenne kedved csatlakozni hozzánk?- mutatott a körülötte álló, még élő vámpírokra.
- A hozzánk egész pontosan kit is takar?- kérdeztem halkan.
- Természetesen a Volturit.
- Volturi?- suttogtam.
- Még nem hallottál rólunk?- lepődött meg. Megráztam a fejemet, jelezve, hogy ismereteim e téren hiányosak.
- Aro! Nem hiszem, hogy ez jó ötlet!- mondta a másik fekete hajú.
- Ugyan Marcus!- válaszolt neki, majd újra felém fordult- Nos, ez esetben engedd meg, hogy bemutatkozzak! A nevem Aro Volturi, ők pedig a testvéreim, Caius és Marcus- mutatott először a szőkére, aztán a fekete hajúra-. Mi hárman vagyunk a Volturi vezetői. És hogy mi is a Volturi? Nos, hosszú évszázadokon át tartó öldöklés és fegyelem nélküli élet után úgy döntöttünk, hogy megakadályozzuk, hogy az emberek tudomást szerezzenek rólunk, így létrehoztunk egy hadsereget- mutatott a mögöttem fekvő, fekete köpenyes vámpírokra-. Általában csak akkor avatkozunk bele a vámpírok életébe, ha azok megszegik a szabályokat.
- Szabályok?
- Bizony! Két fontos szabályunk van mindössze! Az egyik, hogy az emberek nem tudhatják meg, kik is vagyunk valójában. A másik pedig nem más, mint hogy tilos gyermeket átváltoztatni!
- Oh.
- Szóval, hajlandó lennél csatlakozni hozzánk? Azt hiszem, az erőd még nagy hasznunkra lehet!
- Hát…rendben van!
- Nagyszerű! Akkor indulhatunk is!
***
Volterra gyönyörű kis város volt, gyönyörű látnivalókkal. Nagy meglepetésemre kis csoportunk – köszönhetően nekem tényleg elég kevesen voltunk- a város központja felé tartott, egy gyönyörű kastélyba.
Miután megérkeztünk, Aro kérésére Jane mellém szegődve körbevezetett a kastélyban.
Gyönyörű hely volt, és őszintén örültem, hogy ide kerülhettem. Jane megmutatta a szobámat is, majd elmentünk vadászni.
Elmesélte nekem, hogy itt, a Volturinál ők mind embervéren élnek, de a városban tilos vadászni. Egy Heidi nevű, állítólag meseszép nő csalogatja a mit-sem-sejtő embereket a vámpírok karmai közé.
Heidi már több száz éve csatlakozott a Volturihoz, de Jane elmondása szerint nem valami beszédes.
Ellenben Jane-nel. Most, hogy volt időm úgy-ahogy megismerni, el kellett ismernem, tényleg nem helyes első pillantás után ítélkezni valaki felett.
Jane, akit minden ismeretség nélkül ellenszenvesnek és kegyetlennek hittem, valójában egész kedves volt.
Megtudtam tőle, hogy van egy vérszerinti ikertestvére, Alec, akit már láthattam, mielőtt eljöttünk Volterrába.
Kiderült, hogy a három uralkodó- Aro, Caius és Marcus- már az előtt kiszemelte maguknak az ikreket, mielőtt azok vámpírrá váltak.
Az egyetlen bökkenő a tervben az volt, hogy Aro és „testvérei” nem számítottak arra, hogy Jane és Alec boszorkánysággal lesznek megvádolva, majd ennek következményeképp máglyahalálra ítéltettek. Aro az egész falut legyilkolta, és ő változtatta át a lányt.
Ezek után kicsit jobban megértettem, hogy miért alkalmazza oly előszeretettel képességét másokon.
Szörnyű emberi élete volt, és adok-kapok módon most igazságszolgáltatást hajt végre a maga módján. Megértettem, bár egyet nem értettem vele.
Miután a lehető leggyorsabban végeztem egy házaspárral, és Jane is kellőképp kiszórakozta magát, visszaindultunk a kastélyba.
Jane, legnagyobb meglepetésemre mindenféle kérdés nélkül beráncigált a szobámba, és elkezdte az ágy mellett lévő, teli, rejtélyes módon odakerült bőröndöket kinyitni.
Mind ruhák voltak. Ruhák nyárra, ruhák télre, őszre és tavaszra. És három bőröndnyi cipő…
Jane a legnagyobb nyugalomban elkezdte a szekrénybe pakolni őket, míg én leültem a kényelmes ágyra.
Hamar kész lett, szépen elrendezte a holmikat, majd felém fordult, és a szobám melletti fürdőbe vezetett.
- Ugyan kötelező a fekete köpeny, de alatta azt hordunk, amit csak akarunk- szólt közben-, most pedig kicsit rendbe hozunk kinézetileg!
A „rendbe hozunk kinézetileg” tömény kínszenvedést jelentett Jane kezei közt. Először megparancsolta, hogy fürödjek le, és mossam meg a hajamat – szabályosan belökött a kádba-, majd rám adott egy borzasztóan sokat mutató, rettenetesen csicsás ruhát. Mikor tiltakozni kezdtem volna, egy szigorú pillantással elhallgattatott.
A következő lépés a hajam volt. Szerettem a hajamat. Barna volt, és már majdnem a fenekemig ért.
Jane tett erről is. Szépen megkurtította, így örülhettem, ha a hátam közepéig leért. Ennyit a hajamról…
***
Három hete voltam a Volturinál. Négy napja a beavatáson is túlestem. Az óta hivatalosan is Volturi testőr lettem.
Mivel még fiatal vámpír voltam, ráadásul az erőm is veszélyes, Aro kirendelt mellém tanítókat. Eleinte önfegyelmet tanultam egy Tímea nevű magyar vámpírnőtől. Ő meg tudta nyugtatni a vámpírokat és embereket, és a segítsége hasznosnak bizonyult. Miután elsajátítottam bizonyos fokú önuralmat, Jane vette át a tanításomat. Vele elméletet tanultam, mivel Aro szerint a képességünk bizonyos fokig hasonló.
Alec, Jane ikertestvére pedig különböző harci technikákat, helyzeteket mutatott be. Vele kellett a legtöbbet gyakorolnom.
Legnagyobb megdöbbenésemre Alec számára nem volt közömbös a jelenlétem. Ez a negyedik hétfőmön vált biztossá, amikor Alec bepróbálkozott. Előtte is voltak jelek, de jól titkolta, én pedig tapasztalatlan lévén nem figyeltem fel rájuk.
Aznap kis híján felgyújtottam. Észrevettem, hogy ha valamilyen érzelem eluralkodik rajtam, könnyebben okozok tüzet. Aznap pedig Alec szavai olyannyira megdöbbentettek, hogy csak Alec fájdalmas ordítására eszméltem fel.
Természetesen nem lett végül semmi baja, csak kicsit megpörkölődött a haja.
Ezek után megbeszéltük a dolgot, és közöltem vele, hogy számomra ő inkább testvér, mint társ.
Megértette, és nem hozta fel a dolgot többet.
Végeredményben azt mondhatom, jól telt az első pár hónapom a Volturi tagjaként.
Barátokra találtam, és valamilyen szinten egy nagy családra is.
Persze sosem fogom elfelejteni az emberi rokonaimat, de most már a Volturi a maga minden furcsaságával együtt az igazi családom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése