Villámcsapás- 10. fejezet B verzió

Ez pedig a másik lehetőség. Kicsit rövid, de szerintem jobban illik a történethez.
Jó olvasását!

10. fejezet B.            

Mercédesznek, mert nélküle ez a fejezet nem lenne, és ennek hatására lett egy jó kis ötletem egy harmadik részhez :D

Lehunyt szemmel álltam az erdő közepén, és vártam.

Sok mindent éreztem, de egyik sem az volt, amit akartam; éreztem a növények illatát, a közelben csorgó kis patakot, és Edward bódító illatát.

Vártam, hogy valami finomság kerüljön az utamba. Egy párducnak örültem volna a legjobban – egyszer elmentünk a családdal egy nagyobb vadászatra, és ott fogtam egyet.

Abszolút isteni volt az íze, és abban a pillanatban tudtam, hogy megtaláltam a kedvencemet. Az egyetlen baj csak az volt, hogy a közelben nem élt egy sem.

Így maradtak a büdös szarvasok…

Végre megéreztem egy csapat büdös növényevőt, és mint a kilőtt puskagolyó, száguldottam az „ebédem” felé.

Bevallom, egyre jobban kezdtem megszokni ezt a vegetáriánus életmódot, és mostanában többször kaptam azon magamat, hogy mi lenne, ha nem mennék vissza a Volturihoz.

Persze tudom, hogy ez elvileg nem lehetséges, de nekem van egy nagyon jó barátnőm, aki tudna segíteni.

Őszintén szólva, semmi kedvem nem volt már a küldetésem teljesítéséhez. Ez többször megfordult már a fejemben, de azonnal el is hessegettem, mivel akkor Ao, Caius és Marcus haragjával kéne szembenéznem.

Aro-val talán még tudnék is valamilyen kis egyezséget kötni, és talán Marcust is rávehetném valahogy, de Caius hajthatatlan, ezt jól tudtam.

Miközben ilyen gondolatok jártak a fejemben, két szarvassal már végeztem is. Felegyenesedtem, és Edward felé indultam, aki egy fánál állt, és engem figyelt gondolkodó tekintettel.

Hirtelen Rosalie bukkant fel a semmiből, és ijedten fékezett le Edward előtt.

-          Edward, Renesmée rosszul van!

-          Micsoda? És mért nem vagy vele akkor? És Carlisle?

-          Nem vette fel, és mivel te végezted el az orvosit, ezért gondoltam, neked szólok!

Edward a következő pillanatban már itt sem volt, Rosalie pedig követte.

Én úgy döntöttem, keresek magamnak még egy szarvast. Hiába voltam már jóllakott, mégis egy olyan kislány mellett laktam, akinek vér csordogált az ereiben.

Fő a biztonság, bármennyire is gyűlölöm a növényevőket.

A közelben megéreztem valami újdonság illatát. Kíváncsian futottam az illat felé, és reméltem, hogy nem valami mókust fogtam ki. Az kellemetlen lenne.

Még egyszer beleszagoltam a levegőbe, és akkor megéreztem.

Az erdőben ember járt mostanában!

Az agyamat elöntötte a vörös köd, hiába sikított az eszem, hogy álljak le.

Képtelen voltam rá.

Erőlködtem, küzdöttem, de még mindig a vámpír irányított.

Aztán megláttam őket. Egy család volt. Apa, anya, és egy furcsa kislány.

Ő vett először észre, én pedig lefagytam a sokktól. A kislány szemei vörösek voltak!

Hirtelen értelmet nyert az egész. A fehér haj, a hószínű bőr, és a szemek. Egy albínó kislány.

Felsikított, én pedig rájöttem, hogy túl sokat gondolkoztam.

A semmiből egy idegen lány bukkant fel. Fekete haja és kék szemei voltak, így nem is gondoltam veszélyesnek, amíg rá nem ugrott a nőre, és bele nem harapott a nyakába.

Félvér volt, mint Renesmée. Én pedig még mindig lefagyva álltam. Végzett a nővel, és a férfi felé fordult, én pedig végre megmozdultam.

-          Állj! Itt nem vadászhatsz! – kiáltottam neki, miközben megragadtam a karját.

-          És azt ki mondja? Majd pont te, mi? Csak nem magadnak akartad őket? Kedves leszek, a kölyköt megkapod!

-          Állj le, vagy széttéplek – hallottam meg egy ismeretlen, mégis ismerős hangot.

Oldalra fordultam, de nem kellett volna. A lány kihasználta figyelmetlenségemet, és kiszabadult a karjaim közül, majd rávetette magát a férfire.

A kalapboltban látott férfi, Ferdinand lelökte a lány az apáról, Issy pedig a karjába kapta, és elfutott vele, gondolom a legközelebbi kórházhoz.

Ferdinand nem bírt a lánnyal. Kiszabadult a kezei közül, és a következő pillanatban szőrén-szálán eltűnt.

Felkaptam az idő közben elájult kislányt, és Issy után siettem.

***

Újdonsült vámpírismerősömmel tartottunk visszafelé, hogy segítsünk Ferdinandnak eltakarítani a nyomokat, miután villámgyorsan bevittük a kislányt és az apját a kórházba.

-          Szerinted rendbe fognak jönni? – kérdeztem meg hosszas hallgatás után.

-          A kislány biztosan. Még csak három-négy éves, talán nem is fog emlékezni erre.

-          És az apja?

-          Elfelejteni nem fogja. De talán kiheveri valahogy. Esetleg egy álomnak gondolja, és elhiszi a kitalált mesét.

-          Issy? Az a kislány különleges volt!

-          Hmm? Honnan veszed?

-          Nem tudom – suttogtam –, de egyszerűen tudom, hogy az volt!

-          Oké. Nekem mindegy!

Visszaértünk a kis tisztásra, ahol – legnagyobb meglepetésemre – Edward és Ferdinand közösen tüntették el a halott nő testét.

Edward felpillantott, majd tekintete megakadt a mellettem álló, lefagyott Issy-n.

-          Bella!

Egy kis érdekesség: Zoé elvileg egy rókát érez, aki megmenekült, hála az embereknek :D