Jó olvasást, és várom a kritikákat, valamint a játékhoz írt novellákat!
Puszi nektek:
Dewi
**12. FEJEZET**
A nappaliban ültünk – én, Rosalie, Nessie, Polly és Kate -, és játszottunk.
Azért csak ennyien voltunk, mert Edward és Tanya elszublimáltak, Emmett pedig Jacobbal vásárolt Nessie szülinapjára.
A játék végtelenül egyszerű volt. Egy lap ment körbe, és mindenki két mondatot kellett írjon rá. A második mondat befejezetlen kell legyen, mint például „egyszer úgy kipróbálnám…”.
Gondolkodtam egy picit, hogy mit is írhatnék – lehetőleg minél nagyobb ostobaságot -, majd írni kezdtem:
Egyszer úgy kipróbálnám, hogy ülök az irodámban, vihar van...benyit valaki az ajtón..."Elnézést, asszonyom!" ... én megpördülök a székemen , közben simogatom a macskámat : "Számítottam a látogatásodra" *VILLÁMCSAPÁS*
Elmosolyodtam, majd a következőt írtam második mondat gyanánt: Este, amikor az ágyamon fekve a csillagokat nézem,…
Tovább adtam a lapot Pollynak, és vártam.
Hirtelen kinyílt az ajtó, és Carlisle jelent meg a szobában, a hiányzó családtagokkal az oldalán.
Meglepetten néztem rájuk, hiszen nem számítottam sem Carlisle-ra, sem Jasperre.
Mind bejöttek – Edward kivételével, aki a szobájába ment -, és leültek a még nem foglalt helyekre.
Tanya a karjainál fogva felhúzta Pollyt, és odament vele Carlisle-ék elé.
- Hadd mutassam be legújabb családtagunkat!
- Helló, Polly vagyok – nyújtotta a kezét.
- A húgom – karoltam át.
- Nahát! Milyen kicsi a világ, nem? – nevetett Carlisle.
Renesmée – aki eddig Jacob ölében foglalt helyet – felpattant, és a nagyapjához futott.
- Nagypapi, visszamehetünk végre nagymamiékhoz?
- Igen kicsim. Emilie jobban van, hazavitték, és most otthon ápolják. Hazajöhettek. Nagymami már nagyon vár téged!
Renesmée egyből a szobája felé indult, és már csak azt hallottuk, ahogy lebányássza a szekrény tetejéről a bőröndöket, és pakolni kezd.
Rosalie nagyot sóhajtott, és a kislány után indult, segítség gyanánt.
- Akkor elmentek? – kérdezte csalódottan Polly.
- Oh, Polly, ne aggódj, olyan gyakran fogjuk őket meglátogatni, hogy a végén megunnak minket – karolta át húgomat Kate.
- Bármikor jöhettek – mosolygott Carlisle.
Megfogtam Polly kezét, és a szobámba indultam vele.
Kérdésére, miszerint hová vonszolom, csak egy „csomagolni” szócskát adtam válaszul.
***
Egy hete vagyunk újra Tetburyben, de ez a hét mindennél jobb volt.
Mikor haza érkeztünk, egyből Esme és Alice ugrottak a nyakunkba – szó szerint!
Alice-től nem is vártam mást, hiszen annyira azért már ismerem, hogy megállapíthassam, erősen hasonlít egy Duracell-nyuszira.
Viszont Esme meglepett.
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy azt vártam, hogy Esme hideg pillantással üdvözöl – természetesen még csak elképzelni is lehetetlen! -, de az meglepett, hogy ő is a nyakamba vetette magát, miután unokáját méltó üdvözlésben részesítette.
Ami pedig Renesmée-t illeti, ő mindennél jobban élvezte ezt a hetet.
Eddig is ugrott mindenki egy szavára, most viszont még ennél is jobban elkényeztették!
Mikor már Edward is furcsállni kezdte a helyzetet, Esme egy csúnya pillantással hallgattatta el fogadott fiát, és elmondta, hogy ez a pár hét kínszenvedés volt kedvenc unokája nélkül.
Egyébként Edward rendkívül furcsa volt, mióta találkoztunk még Everettben a Denali családdal.
Keveset beszélt, és állandóan gondolkozott, és néha azon kaptam rajta, hogy engem bámul elgondolkodva!
Na nem mintha ez nem lenne hízelgő rám nézve! Sőt.
Edward helyes pasi, és természetes, hogy nő egy nőnek az önbizalma, ha azt veszi észre, hogy egy helyes pasi percek óta bámulja….
De azért kicsit kényelmetlen volt, tekintve, hogy elég feltűnően tette.
Miközben ezen elmélkedtem magamban, az ajtó egyszer csak kicsapódott, és „életem” két megkeserítője széles vigyorral nézett rám.
Szúrósan néztem rájuk, hisz tudtam, hogy mit jelent ez a nézés: vásárlást, vásárlást és még több vásárlást.
Szerettem vásárolni, de Alice és Rose még nekem is sok volt!
- Zoé, mi most –mutatott magára, Rose-ra és rám – vásárolni megyünk!
- Alice, …
- Nincs kifogás – szólt Rosie, Alice pedig gyilkos tekintettel meredt rám.
- De én nem tudok…
- Ne keress kifogásokat! Velünk jössz, és kész! Láttam!
Kétségbeesve fordultam utolsó mentőövem felé, de Edward még mindig a saját világában járt.
Beletörődve sóhajtottam egyet, és a szobámba mentem, hogy magamra kapjak valami göncöt.
***
Alice és Rose végre úgy döntöttek, hogy befejezzék a kínzásomat, és nagy kegyesen megengedték, hogy hazainduljak.
Siettem a kijárat felé – a lányok hajlamosak voltak arra, hogy egy-egy boltba még „villámgyorsan” benézzenek - , amikor megtörtént az a dolog, ami miatt a pokolra kívántam Rose-t és Alice-t.
A bejárat mellett ugyanis nem más állt, mint Ferdinand.
Menekülésre esélyem se volt, hisz amint a közelébe értünk, felkapta a fejét, és mosolyogva felénk indult.
- Zoé, szilvásgombócom, úgy….- kezdett bele mondókájába, amit Alice félbe szakított.
- Helló, Alice Cullen vagyok. Zoé és Rose testvére. Te ki vagy?
- Öhm… a nevem Ferdinand.
- Everettben ismerkedtetek meg? Még nem hallottam rólad!
- Zoé jó barátja vagyok – szólt, én pedig felhorkantottam.
- Ismerősök – javítottam ki.
- Terveim szerint nem- mondta.
- Ferdinand, nekünk dolgunk van! – mondtam, és a két lányt a karjaiknál fogva húzni kezdtem – Ha megbocsájtasz…
- Zoé, kérlek, beszélnünk kell – mondta.
Nem azért álltam meg, mert megsajnáltam. A hangja szokatlanul komoly volt, és nem talált ki nekem őrült beceneveket.
Furcsálltam ezt, és kíváncsi voltam az okára.
Megragadta a karomat, és félrehúzott.
- Zoé, elhagytam Issyt!
- Hogy mi?
- Elhagytam, mert találkoztam veled. Zoé, szerelmes vagyok beléd! Ha meglátlak, mindig boldog leszek, és hiányzol, ha nem vagy mellettem! Hiányzik a közelséged, a hangod, a mosolyod!
Furcsa, gondoltam, ezek rám is igazak, Edwarddal kapcsolatban.
Tehát szerelmes vagyok belé?
Kétlem. Oké, helyes, sőt, észbontó félisten, de szerelmes nem vagyok belé.
Vagy mégis?
- Ferdinand, figyelj – kezdtem lehajtott fejjel, majd az arcába néztem - , ez nem működne köztünk. Azt hiszem, szerelmes vagyok valaki másba – suttogtam.
- Edward az, ugye? – kérdezte, mire felkaptam a fejem.
- Honnan veszed?
- Zoé, ne nézz hülyének! Edwardnak nincs párja, hála nekem, te pedig gyönyörű vagy, ráadásul több hónapig együtt laktatok. Hihetetlen lenne, ha nem alakult volna valami köztetek…
- De én…
- Csak azt bánom, hogy nem léptem előbb…
- Sajnálom.
- Hagyd csak! Akkor, azt hiszem, én most megyek. Örülök, hogy megismertelek! Vigyázz magadra – szólt, és egy puszit nyomott az arcomra, majd eltűnt.
Még mindig döbbenten álltam ott, ahol voltam, amikor a lányok mellém értek.
Edwardon gondolkoztam – nevetséges módon tényleg furcsán éreztem magamat -, ők pedig megragadtak, és az autó felé húztak.
***
Az ajtón belépve az első, akit megláttam, az Bella volt.
A kanapé előtt ült a földön, és keservesen, könnyek nélkül zokogott.
Mellette Esme és Edward térdelt, és mindketten vigasztalni próbálták.
Mikor beléptünk, Edward felnézett – találkozott a pillantásunk, én pedig meglepődve éreztem, hogy bizsereg az arcom -, majd Esmere tekintett, aki bólintott neki.
Edward felállt, és elém lépett.
- Zoé, beszélhetnénk négyszemközt? – kérdezte, én pedig majdnem elolvadtam.
Igazat kellett adnom Ferdinandnak. Tényleg hihetetlen lenne, ha nem lenne Edward és köztem valami.
És, értettem meg hirtelen, ez a valami részemről szerelem.
Szia!
VálaszTörlésBocs, hogy csak most írok, de eddig nem engedte, hogy írjak komit. Na a fejezet nagyon jó lett nem is értem, hogy miért voltál beparázva. Nekem nagyon tetszett, de hát ez nem is volt kétséges. :D Bellától meg már kivagyok. :D Pedig a Twilightban nagyon szeretem, de ebben a töriben nem. Elhiszem én, hogy most tiszta szomorú meg minden, mert elhagyta Ferdinand, de legalább ne nyafogna annyit, hanem azt mutatná mindenkinek, hogy erős, mert végül is ott a kislánya. Persze szereti Nessiet meg gondolom Nessie is szereti, de Nessie azért Zoét jobban anyjának tekinti, mint Bellát. :) Remélem most már lassacskán Zoé és Edward összejönnek. :D Már várom a kövi részt. Siess vele.
Mercédesz
Szia Merci :D
VálaszTörlésHuh, most megnyugodtam, hogy nem azért szublimáltál el, mert csalódtál a történetben...
A rettegett fejezet nem ez, hanem a következő, amitől TÉNYLEG rettegek...
Jaj, még mindig a megkönnyebbülés hatása alatt vagyok...
Na, ennek örömére már teszem is fel...meg nem hiszem, hogy anya nagyon díjazná, ha du. a gép előtt ülve találna, amikor betegeskedem....
Köszi a komit (L)