Villámcsapás- 8. fejezet

Sziasztok!
Meglepetés!
Ma van a névnapom, és mivel rendkívül boldog vagyok, ezért szeretném a ti napotokat is feldobni, nem mással, mint az új fejezettel!
A fejezetről annyit, hogy szánom-bánom, de rövidebb lett kicsit. Remélem, azért még tetszeni fog....
Mint mindig, most is elmondom, hogy fontosak nekem a komik, és nagyon-nagyon örülök, ha kapok, nem fogom leharapni a fejeteket! Ha nem hiszitek, kérdezzétek Mercédeszt :D
Jó olvasást!

**8. FEJEZET**

-           Zoé, sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de azt hiszem, mindannyiunk számára az lenne a legjobb, ha visszamennél Volterrába!

Meglepődve vontam fel a szemöldökömet, hiszen tudtommal nem tettem semmi olyasmit, amit nem szabad. Jó, egy kicsit megkóstoltam Samantha vérét, de ki nem tette volna a helyemben?

Vagy esetleg Edward mégis megsejtett valamit- fordultam volna automatikusan felé, de nem volt a nappaliban.

Ezt az ötletet azonnal el is vetettem.

Edward nem mondhatott nekik semmit, hiszen egész végig velem volt! Edward nem csinált semmit.

Épp meg akartam kérdezni, mégis miért akarnak visszaküldeni Volterrába, amikor a nappaliba lépett Jonathan, Samantha bevésődése.

-          Te!- kiáltott rám, majd remegve átváltozott farkassá, és nekem ugrott.

Emmett és Jasper is felugrottak, majd együttes erővel visszaszorították az ajtóba a dühöngő alakváltót.

-          Tulajdonképpen miért is hoztátok ezt a döntést?- kérdeztem.

-          Még meg mered kérdezni? – háborodtak fel a farkasok- Samantha öntudatlanul fekszik az emeleten, és még te állítod magadról, hogy fogalmad sincs, mit csináltál?

-          Nem szegtem meg semmilyen törvényt, ugyanis nem haraptam meg a nőt, és tudtommal a faluban sem voltam, úgyhogy nincs jogotok kérdőre vonni!

-          Ne hazudj, vérszívó! Vérvörös a szemed, ezt mivel magyarázod?- változott vissza Jonathan.

-          Azt hiszed, megharaptam? Akkor nem kéne önkívületben sikítoznia már?

-          Hacsak ki nem szívtad az összes vérét, vámpír!

-          Az előbb azt mondtátok, hogy öntudatlanul fekszik, azaz él. Ha kiszívtam volna az összes vérét, mellesleg közlöm, hogy meg sem haraptam, akkor halott lenne!

-          A te hibádból nincs eszméleténél, ne próbáld meg letagadni!

-          Mögöttem volt, amikor az egyik vámpír, akitől egyébként megmentettem, hátradobott! Köszönetet kéne mondanod nekem!

-          Köszönetet? Mégis mi okból? Hogy kómába taszítottad a menyasszonyomat? Hát igazán köszönöm!

-          Hogy megmentettem a menyasszonyodat!

-          Ezt nevezed te megmentésnek? Hát kösz a segítséget, kár, hogy hasztalan volt!

-          Ha nem segítettem volna, a kedves kis barátnőd az erdő közepén heverne egy csepp vér nélkül! Nomád vámpírok ebédje lett volna!

-          Áh, igazad van, az sokkal jobb, ha egy Cullen- tanítvány ebédje lesz az ember! Hogy ez hogy nem tűnt fel!

-          Nem ittam meg a vérét, fogd már fel!

-          Tehát tagadod, hogy megkóstoltad a vérét?

-          Nem, nem tagadom. Megkóstoltam, ez való igaz, de nem haraptam meg. És tudtommal abban egyeztünk meg, hogy a harapás a tilos! Az nem, ha a kezemről lenyaltam a menyasszonyod vérét!

-          Undorító szörnyeteg! Takarodj Anglia közeléből!

-          És mégis milyen jogon utasítasz erre? Nem szegtem szabályt!

-          Hogy milyen jogon? Labilis és önuralom nélküli, lélektelen szörny vagy! Mi a garancia arra, hogy nem támadsz meg valakit bármikor?

-          Labilis és önuralom nélküli? Mondd ki még egyszer, és megmutatom, mit jelent az önuralom, büdös dög!

-          Nincs önuralmad! Közveszélyes lény vagy, és nincs helyed még Anglia közelében sem!

-          Ki szerint nincs helyem? A bolond falkád gondolja ezt? Vagy csak te? Nem fogok elmenni, csak mert te azt mondtad, kutyus!

Az emeletről Renesmée futott le, és lefékezett előttem. Edward, aki lánya után jött a nappaliba, megállt Alice mellett.

-          Zoé, tényleg elmész? Nem szeretsz minket? Rolly a baj? Bezárom a ketrecébe, csak maradj, kérlek!

-          Nem, drágám, nem Rolly a baj. Még nem is biztos, hogy elmegyek-e!

A farkasok szúrós szemekkel néztek rám, és Jonathan már épp elindult volna felém, amikor Edward megszólalt.

-          Nessie, Zoénak most el kell mennie egy kis időre, de még visszajön- intézte szavait lányához és hozzám egyszerre.

-          Igen, még visszajövök, úgyhogy ne bánkódj!

-          Ígérd meg, hogy visszajössz! Mami is azt ígérte, hogy visszajön, de még mindig nincs itt!

Az egész család arca megmerevedett. Nem tudtam sok mindent Renesmée anyjáról, csak azt, hogy ember volt, amikor egymásba szerettek Edwarddal, majd megszületett Nessie.

Gyorsan elsuttogtam a kislánynak egy „megígérem”-et, majd a szobámba mentem összepakolni.

Hát, úgy néz ki, eddig tartott a küldetésem. Aro nem fog örülni, ha megtudja, hogy semmit sem sikerült teljesítenem a feladatomból.

Remélhetőleg azért életben hagy, és akkor talán kijavíthatom valahogy a hibámat.

***

Miután minden holmimat összepakoltam, kevesebb, mint egy óra alatt – hála a vámpírgyorsaságomnak -, a nappaliba mentem.

Csak a család ült ott, valamint Jonathan, aki nem volt hajlandó elmenni Samantha mellől, és egy másik farkas, Mark, aki viszont bátyját, Jonathant nem volt hajlandó egyedül hagyni a „gonosz vámpírok” otthonában.

Mindkét alakváltó csúnyán nézett rám, de nem érdekelt. Épp el akartam köszönni, amikor Rosalie, aki a férje oldalán ült, felpattant, és a családja elé állt.

-          Igazságtalan, hogy Zoé egy olyan dolog miatt kell elhagyja Angliát, amit meg sem tett!

-          Rosalie, ezt már megbeszéltük – szólalt meg Carlisle.

-          Nem, még nem! Nem szegett szabályt! Különben is, melyikünk lenne képes ellenállni annak, ha valaki előtte vérzik? Zoé még csak rövid ideje vámpír, csoda, hogy életben hagyta! Mi ez, ha nem önuralom?

-          Rosalie, hagyd- szegtem le a fejemet.

-          Nem! Igazságtalan, hogy elküldünk!

Renesmée szaladt be a nappaliba, és Esme ölébe ült.

-           Nagymami, ha Zoé elmegy, én is megyek! Elszököm! Világgá megyek!

-          Nessie, menj aludni- szólt rá Edward.

-          Nem! Én világgá fogok menni!

-          Kicsim, ne beszélj butaságokat! Dehogy mész világgá- karolta át unokáját Esme.

-          Igenis világgá megyek! És viszem Rolly-t is, mert félek, hogy Emmett bácsi megeszi, amíg én elszökök!

-          Renesmée, itt hagynád nagymamiékat?- guggoltam a kislány elé- Nagyon szomorúak lennének, ha te elmennél!

-          Akkor menjünk el mind!

-          Nem mehetünk, kicsikém, még csak most jöttünk ide!

-          De tényleg! Apa, én, Rose néni és Zoé költözzünk el! Jó, apa?

-          Nessie, ez ...

-          Ez jó ötlet- vágott Edward szavába Alice-. Elmentek mondjuk három hónapra. Egyezzünk meg- fordult a farkasok felé-, ha ez alatt a három hónap alatt Samantha felépül, jobban lesz, akkor vissza jöhetnek. Ha nem, soha többé nem jövünk vissza Tetbury-be!

-          Rendben! Ha Samantha nem épül fel, Anglia ezen része tiltott terület lesz számotokra. Ha rendbe jön, akkor visszajöhettek. Viszont módosítanánk a szerződés egy pontján! Sem megharapni, sem a vérét megkóstolni nem szabad embereknek!

-          Elfogadom az ajánlatot- bólintott Carlisle.

-          Én is benne vagyok- egyezett bele Emmett.

-          Rendben van- mondta az Alice - Jasper páros.

-          Természetesen beleegyezünk- szólalt meg Esme.

-          Legyen!

-          Egyetértek a többiekkel- mondta Edward. – Akkor Nessie, Zoé, Rose és én visszaköltözünk Everettbe, ha mindenkinek megfelel így- nézett körbe.

Miután mindenki bólintott, az érintett személyek felmentek összepakolni.

Megkönnyebbülve ültem le a fotelbe, amiben Rosalie ült.

Kaptam még egy esélyt, hogy helyrehozzam a dolgokat. Nem szabad még egyszer ennyire elszúrnom, mert ez az utolsó lehetőségem!

Mégis felmerült bennem a kérdés, hogy jót cselekszem-e. Vajon a helyes utat választottam? Egyáltalán van másik irány, amerre mehetnék?

A nénikém jutott eszembe, aki őszintén hitt bene, hogy mindig van másik irány, hogy az embernek mindig két út közül kell választania.

Vajon igaza volt?