Holdfény/1. fejezet

Gyerekek! Meghoztam a Holdfény első fejezetét eme szép napsütés mentes hideg napon.
Írjatok sok-sok komit! Előre is kösy!:D




- Kate! Kate! Figyelsz te rám egyáltalán?! HAHÓÓÓÓ!
- Tessék… Mit is akartál mondani? – kérdeztem osztályfőnöki óra közepén, egy hétfő reggeli napon.
- Már megint Ericen jár ez eszed, ugye? – kérdezte Amy együttérzően.
Az a helyzet, hogy legjobb barátnőm fején találta a szöget. Most is aggódva néz rám, nagy, világoskék szemeivel, amelyek úgy ülnek szőke tincsekkel keretezett arcában, akár egy kiscicáé.
- Igen…- válaszoltam tömören, kijelentve – ez nem is kérdés.
- Túl sokat gondolsz rá! – jegyezte meg Bianca – Élvezd ki ezt a helyzetet, amíg teheted!
Persze Biancának nem kell aggódnia, hogy veszélyt jelent számára a szinglik élete. Az az igazság, hogy őérte sorban állnak a fiúk; két kezén nem tudja megszámolni, hogy hányan! Meg is lehet őket érteni: Bianca alacsony, de szép kis arca szeplős, amit szögegyenes, vasalt haj ölel körbe, alakja tökéletes, szeme pedig zöldes-barna.
- Szóval, mit is akartál mondani? –kérdeztem, elterelve a szót Ericről.
- Azt, hogy a B osztályba új pasi érkezik!- magyarázta lelkesen.
- Új pasi…? Gondolom, majd átkíséred a szomszéd termekbe.
- Állítólag irtó jól néz ki!
- Jobban, mint Patrick? – gonoszkodtam.
Patrick magas, szőke, és éppen olyan jól néz ki, mint egy régi Lada összetörve, és pont olyan idegesítő is, mint egy Trabant, amikor Biát egyfolytában fűzi. Mindemellett a legjobb fiú barátom, és az sem elhanyagolható, hogy Eric legjobb haverja is egyben.
- Nála mindenki jobban néz ki – jegyezte meg Bianca – Jaj, már megint idenéz!
- Örülj neki Kate, hogy Ericnek bejössz – terelte vissza a beszélgetést Amy ismét egy rossz irányba – Végül is nem néz ki olyan rosszul.
Ez tény volt. Eric kétségkívül nem olyan lepukkant, mint barátja. Haja világosbarna, szeme kék, orra hosszú, és életcélja Patrick idegesítése.
- Apropó, hol van? – kérdeztem elárvult, üres padja felé pillantva.
- Tegnap németen vérzett az orra. - mondta unottan Bianca, egy oldalpillantást vetve az osztályfőnökre, Mr. Faustra.
- Orrvérzés??? – prüszkölte Amy – Igen erős indok az otthonmaradásra.
- Az – válaszoltam – az.
***
- Üdv Alice! – köszöntem.
- Helló, Kate! – mondta félig nevetve. Szemlátomást valamitől nagyon boldog volt. Legalábbis eléggé fel volt villanyozva!
- Volt angolból házi?
- Nem volt – mondta, kissé fáradtan.
Alice a B osztály németes felébe jár, haja rövid és sötét, szeme csokibarna. Egy fejjel alacsonyabb nálam, és mindig ki tud találni valami hülyeséget, amin mindenki nevet.
- Milyen órátok volt? – kérdeztem beindítva a beszélgetést.
- Töri. Nektek?
- Ofő. Dög unalom. Az egészet végigdumáltuk.
Alice elővette az üvegét. Elfojtottam egy mosolyt: az üvegre „ez az én vizem” felirat volt ráfirkantva, Alice jellegzetes macskakaparásával.
- És milyen az új gyerek?
- Olyan furcsa. Senkivel sem beszél, csak ül és néz. De átkozottul jóképű.
- Tényleg? Igazán különleges összeállítás. Meglepő, hogy valaki, aki jól néz ki, így viselkedjen… Amúgy mi a neve?
- Elliot. Ugyanúgy E-vel akárcsak az Eric. Amúgy németes. Mindjárt itt kell legyen…
- Nem segítettetek neki? – kérdeztem elhűlve.
- A lányok akartak, csak nem fogadta el. Még volt valami megbeszélni valója az igazgatóval, úgyhogy nem jött velünk.
- Értem…
Ebben a percben lépett be Elliot. Minden szem rászegeződött, akár egy fekete bárányra a fehérek között. Tényleg jóképű volt. És ehhez a jó tulajdonságához szőkésbarna, borzas haj és szürke szem társult.
Tekintetével végigpásztázta a termet, de pillantása megakadt rajtam. Kerekre tágult szemmel nézett, majd mintha elsötétült volna az arca.
Kirohant a teremből.
Megdöbbenve néztem Alice-re.
- Ennek meg mi baja? –kérdeztem.
- Nem tudom. Talán ideges, mert túl sok az új ember.
- Lehetséges…
Mi baja lehet velem? Nem vagyok olyan szép, mint Bianca, de azért ronda sem vagyok! Különben is, a szépség nem minden.
Elliot visszajött, és meglepve láttam, hogy mellém ült le. Meg sem kérdezte, hogy ül-e itt valaki, vagy, hogy megengedem-e, hogy leüljön.
Mondjuk, megengedtem volna.
Ledobta a táskáját, és némaságba burkolózva foglalt helyet. Meg sem próbáltam beszélgetést kezdeményezni. Minek? Egy ilyen fiúhoz egy Bianca-féle gyönyörű lány illik! És nem akartam, hogy úgy tűnjön, mintha tetszene. Nekem ott van Eric.
De ez nem változtat a tényen, hogy nagyon is tetszett.
A tanárnő, Miss Sarah, éppen a WC huszonötféle angol megfelelőjét íratta fel velünk. Alice dőlt a nevetéstől és én is megeresztettem egy-két vigyort. Tom, a magas, barna hajú, teljesen idióta osztálytársam hangosan és lányosan röhögött. Elliot el sem mosolyodott.
Azt vettem észre, hogy a kezemet figyeli, és a „gyöngy”betűket, amiket írok. Mindenki azt mondja, hogy tényleg szépen írok.
Egész órán azon gondolkodtam, hogy mi baj lehet velem? Nem találtam rá választ.
Az angol óra gyorsan eltelt, főleg, mert jókat nevettünk. Miss Sarah kicsöngőkor adta fel a házit, és én szó ami szó, egyből kimentem a teremből. Ezen teremmel szemben volt a lányvécé (melyet már tízféle képpen el tudtam mondani angolul), én pedig bementem.
A tükör előtti hely üres volt, és belebámultam az ezüstözött lapba.
Az arcom enyhén piros volt, de a szemem zölden csillogott a szemüveg mögül. Világosbarna, vállig érő hajam össze-vissza állt, akár egy szénakazal - szokás szerint. El sem lehet dönteni, hogy hullámos vagy egyenes. Még a vasaló is alig viszi, fél órát kell rajta húzogatni, és akkor valami látszik… Nem mintha lenne vasalóm, mert az anyám nem engedi.
Mi lehet a baj?
A tükörből aggódóan csillogó szemű lány nézett vissza rám. A saját arcom.
Kiléptem az ajtón, és ebben a pillanatban nyílt ki a szemben lévő terem ajtaja. Elliot jött velem szembe. Szemlátomást nem tudta, hogy hova menjen, a kezében lévő papírt görcsösen szorongatta.
Vettem egy nagy levegőt, és odamentem hozzá.
- Segítsek? – kissé vékony volt a hangom, de ez egyáltalán nem meglepő.
- Köszi – mondta egy gyönyörű mosoly kíséretében. Kivettem a kezéből a papírt, miszerint három teremmel lesz arrébb órája.
- Menj végig a folyosón, és balra az utolsó előtti terem. De ha akarod, megmutatom, úgyis mellette lesz órám.
Elkísértem a teremhez, ő bement, én pedig leültem a padra, ahol Amyék már vártak. Fizika óra következett, és a szaktanterembe ilyenkor nem szabad bemenni.
- Ez meg ki volt? – kérdezte Amy.
- Csak az új gyerek. Megmutattam neki a termét.
Barátnőim kételkedve néztek rám. Tényleg ennyire gyenge volt a hangom?
Miért pont most nincs itt Eric?!
Végigpásztáztam a fiúsort, de Ericnek semmi nyomát sem láttam.
Jött a kopasz és nagy orrú fizika tanár, és libasorban vonultunk be a vesztőhelyre. Mikor elfoglaltam a helyem, rögtön Eric üres székére pillantottam. Legalábbis akartam…
- Amy?
- Igen?
- Most képzelődöm, vagy tényleg Eric ül azon a széken?
- Nem, az Tom.
- Nem ott, mögöttem! – hanyag oldalpillantást vetett a székre, amely nem volt üres.
- Igen, az ott Eric.
- Akkor nem képzelődtem…