Én is nekikezdtem a történetemnek. Ez a fejezet elég rövid, de csak most kezdtem. Lehettek kritikusak, elviselem :) Ha nagyon rossz, akkor mondjátok meg :)
Haven
°°°1.fejezet°°°
-Haven! –kezdte Benjamin- Bár tudom, hogy nem a te terved volt, és nem a te hibád, mégis az angyalok törvénye szerint kell cselekedjek. Ezennel száműzlek téged a földre! –homlokát a tenyerébe temette, majd hozzátette: -Sajnálom.
Könnycsepp gördült végig az arcomon, bólintottam. Még egy utolsó pillantást vetettem a teremben ülőkre, aztán már ott sem voltam. Zuhantam.
A szárnyaimmal tompítottam az esést. Nem tépték le őket. Nem tehették. Aki letépi egy angyal szárnyát, örök kínra kárhozik.
Felsóhajtottam. Vajon mi vár rám odalent?
Még egy utolsó szárnycsapás: könnyedén érkeztem a földre. Egy tó mellett landoltam, ami mellett fák álltak. Nem érdekelt semmi. A térdemre rogytam, és sírtam. Ha tudtam volna, hogy Christopher milyen bűnt akar elkövetni, nem állok mellé. De megtettem.
Egy idő után két lányt hallottam beszélgetni. Nem tudtam, mit tegyek. Biztos voltam benne, hogy a vörös hajamat észreveszik. Csak azt nem tudtam, hogy a szárnyaimat látják-e. A hangok felé fordultam.
Az alacsonyabbik lány, akinek barna, hullámos haja a derekáig ért, felém fordult. Zöld szemei elkerekedtek.
- Te jó ég! Nora! Nézd! Az ott… az ott… egy angyal?
A magasabbik lány kisöpörte állig érő haját az arcából, és a szája elé kapta a kezét.
Először látszott rajtuk az ijedtség, majd a magasabbik lány, Nora kézen fogta társát, és felém indult. Megrémültem. Mikor odaértek, leültek mellém.
-Sziasztok… - nyögtem ki.
-Szia! Nora vagyok. Ő pedig itt a húgom, Kate.- mutatkozott be a lány.
Már messziről látszott rajtuk, hogy testvérek. A hajuk színe teljesen megegyezett, az arcuk vonala egyforma.
-Haven vagyok.- mutatkoztam be én is.
-Te egy igazi angyal vagy? -kérdezte Kate, akin látszott, hogy alig hisz a szemének.
-Igen. Legalábbis eddig az voltam. Most nem tudom…
-Ezt meg hogy érted?
-Letaszítottak, mert fellázadtunk, az angyalok vezére, Benjamin ellen. Pedig én nem akartam… Várjatok! Ti hogy látjátok a szárnyaim?
-Boszorkány-félék vagyunk…-kezdete Nora, de a húga a szavába vágott.
-Mondtam, hogy ne nevezz így! –Kate egy hirtelen mozdulatot tett a kezével, ami úgy nézett ki, mintha valakit orrba akarna nyomni.
-De az angyalszárnyakat nem csak azok látják a földön, akiknek a családjukban valaki angyal volt, de feladta a szárnyait? – kérdeztem teljes döbbenettel.
-Valószínűleg így van, de mi fogékonyabbak vagyunk az ilyen dolgokra. –Nora a fejét vakargatta.
Kate végignézett magán, a fekete farmerjától a zöld pólójáig, aztán rám nézett.
-Mi ez a nagy kiöltözés? –vonta fel a bal szemöldökét, ami enyhén szólva viccesen hatott.
Most rajtam volt a sor, hogy megvizsgáljam a ruhámat. Egy zöld alkalmi ruha volt rajtam, amit fodrok díszítettek. A lányok ruhájához képest túl díszes volt.
-Mi mindig így öltözünk. Öltöztünk…
-Aha, értem. –dolgozta fel Kate.- Van hova menned, most, hogy itt rekedtél?
-Nincs. De nem is mennék sehova. Rá kell jönnöm, hogyan juthatok vissza.
-Jó vicc. Nora, ugye jöhet hozzánk? –kérdezte Kate.
-Persze, és akkor kitaláljuk, hogy mi legyen. –helyeselt Nora mosolyra húzódó szájjal.
Rájuk néztem, és láttam a mosolyt az arcukon. Hogy szívesen segítenek.
-Miért vagytok hozzám ilyen kedvesek?
-Mert tudjuk, hogy milyen elesettnek lenni. De most induljunk. Mindjárt sötétedik. Utálok sötétben mászkálni… -mondta Nora. Felállt, és felsegített a földről.
-Ja, és kapsz valami olyan ruhát, amiben nem vagy olyan feltűnő. –mosolygott Kate.
Együtt elindultunk Nora és Kate házába.
Váóóóóó!
VálaszTörlésEz nagyon jó lett! Sőt, még annál is jobb!
És a helyesírásod is nagyon jó (pirospont :D)!
Az gaz, hogy egy kicsit rövid lett, de imádtam!
Siess a kövivel, vagy jaj neked msn-en :D:D
Puszi
Dewi