Várom a kritiket!
Jó olvasást:
Dewi ^ ^
**16. FEJEZET**
A Nap első sugarai besütöttek az ódon kastély ablakain. Egy külső szemlélődő, egy ember számára ez a hely csak egy régi, egész jó állapotban lévő visszatükröződése az elmúlt kornak.
Egy ember csak a nagy, szürke tornyokat, a hatalmas épületet látta.
Volterra vára. Egy a sok látványosság közül, amit meg lehet tekinteni. Talán egyszer be is mennek a várba. Lassan, álmélkodva mennének a fehér bőrű, csodaszép nő iránt.
Megnéznék a festményeket, bepillantanának ajtókon.
Aztán belépnének a hatalmas ajtó mögé. Egy nagy teremben találnák magukat, középen három trónnal, amin egy-egy félelmetes, mégis csodálatos, bámulatos, hófehér bőrű ember ül.
A következő pillanatban pedig becsapódik az ajtó, és megkezdik életük utolsó órájának cselekedeteit.
Ma azonban még egy idegennek is furcsa lehetett Volterra vára.
A vár bejárata megnyílt, és fekete köpenybe burkolózó emberek álltak meg a hatalmas kapu mellett, a vár belsejében.
A bátrabbak közelebb merészkedtek, és onnan bámultak a kastély belsejébe.
Akikben még ennél is több kurázsi volt, elindultak, azt remélve, hogy most közelebbről is szemügyre vehetik, milyen is a hatalmas építmény belülről.
Szorongva, kissé félve haladtak egyre beljebb, minél közelebb érve a feketébe öltözött alakokhoz.
Azok azonban elállták útjukat. Az emberek nem értették, mért nem engedik be őket. Hiszen rendszeresen van körbevezetés az épületben.
Ők nem értették, én azonban pontosan tudtam, mire fel ez a nagy felhajtás.
Visszamentem Esméékhez, és átkaroltam őket. Egész nap nem mozdultam mellőlük, bár nem azon okokból, amiért egy normális testőr tenné.
Nem akartam, hogy eljöjjön a délután. Nagyon nem akartam.
Az idő azonban nem állt meg, sőt, mintha direkt egyre gyorsabb és gyorsabb lett volna!
Fél tizenkettő volt, a család és a farkasok kivégzését pedig háromnegyed egyre hirdették.
A Volturi úgy találta jónak, hogy mindenkinek tudomásul kell vennie, ha farkasokat támogatnak, akkor nincs kegyelem.
Aro nem támogatta az ötletet, de kettő-egy arányban alul maradt társaival szemben.
Így, a Volturi meghirdette, hogy a vérfarkasok és az azzal szövetkező családot december tizenkettedikén, 13.00-kor küldik a másvilágra.
A percmutató pedig egyre csak ment és ment.
Lassan elérte a kilencest, majd továbbaraszolt a tizenegyesre, és végül megismerkedett a tizenkettessel is.
Elszakítottam a szememet az óráról, és fogadott szüleim arcába néztem.
- Úgy sajnálom – suttogtam az eltelt órák alatt a sokadszorra.
- Kicsikém, ezt már megbeszéltük – simított végig hajamon Esme -. Nem a te hibád!
- De, az én hibám. Ha nem avatkoztam volna be, most nyugodtan élhetnétek tovább Tetburyben. Annyira sajnálom, Esme! Elmondhatatlanul szégyellem magam!
- Sose tedd! Ez alatt a pár hónap alatt a családunk újjászületett. És ezt mind neked köszönhetjük, drágám!
A beszélgetésünket kopogás szakította félbe. Az ajtóhoz léptem, majd kitártam azt.
Norabell, egy frissen felvett testőr állt az ajtó előtt.
- Aro küldött. Hozhatod a foglyokat!
Bólintottam, majd szomorúan fordultam hátra. Esme és Carlisle felálltak, és megölelték egymást.
Felém indultak, majd engem is megöleltek. Elsuttogtam egy újabb bocsánatot, hiába.
Nem akartam elfogadni, hogy meghalnak. Hogy vége. Hogy ennyi volt.
Kiléptem a folyosóra, mellettem szüleim.
Az út a trónteremig nagyon rövid volt. Sokkal rövidebb, mint eddig bármikor.
Oldalamon szüleimmel beléptem, és régi családomon állapodott meg tekintetem.
Marcus és Caius gőgösen ültek a helyükön, Aro viszont teljesen kifordult önmagából.
Fejét lehajtotta, nem nézett felénk.
A terem tele volt vámpírokkal. Olyan lényekkel, akik a gyilkolást élvezik. Olyan lényekkel, akik azért jöttek, hogy megnézzék, ahogy fajtársainkat írták fajtársaink.
Undorító.
Esméék megálltak a terem közepén, én pedig mélyen a szemükbe néztem.
Oldalra mentem, ahol barátnőim álltak.
Közéjük helyezkedtem.
Megfogták, megszorították a kezemet, és lassan felém fordultak, belepillantottak a szemembe.
Először Dorie és Bloom, majd Bia és Era öleltek át. Tímea küldetésen volt, így nem vett részt a kivégzésen.
Az óra háromnegyed egyet mutatott, a Volturi vezetői pedig felemelkedtek.
- Kedves társaim! – kezdte beszédét Aro – Sajnálatos, szomorú nap jött el, ugyanis társadalmunk ma megválik nyolc tagunktól. De ez a nap örömteli is, hiszen a vérfarkasok száma is csökken a nap végére! Azért hívtunk ide titeket, hogy láthassátok; a Volturi senkinek sem kegyelmez, legyen az barát vagy ellenség! A Cullen család – intett az időközben megjelent szeretteim felé karjával – egy olyan ősi szabályt szegett meg, mely tett megbocsáthatatlan! Szövetkeztek ellenségeinkkel, szállást biztosítottak nekik, etették, itatták őket! Megbocsáthatatlan bűn! Nem adtak nekünk más választást, felelniük kell bűneikért! Jane, Alec, Demetri, Dorothy, Zoé, Erica, kérlek, tegyétek dolgotokat!
Meglepődve néztem fel. Arról nem volt szó, hogy én is benne leszek a kivégzők közt!
Lassan indultam el, mellettem a lányok ugyan így tettek. Két oldalról fogták a kezemet, majd megszorították.
Összeráncoltam homlokomat. Kutya legyek, ha ezzel nem üzenni akarnak valamit!
Értetlenül néztem fel Dorie arcába, mire alig látható kacsintással válaszolt.
Ezek terveznek valamit!
Amilyen szerencsém volt, persze, hogy egyedül Edward előtt nem állt senki.
Végül is, nem utál még eléggé, nyugodtam széttéphetem, hátha…
Aro közelebb lépett, és érdeklődve nézett engem.
Majd megadta a jelet.
Dorie és Era mind rám kapták a fejüket, én pedig megértettem.
Felemeltem kezeimet, és villámgyorsan egy tűzkört alkottam a halálra ítéltek köré.
Fejemet Jane, Alec és Demetri felé fordítottam, de Bloom intézkedett – a testüket hírtelen jégpáncél borította.
Körbenéztem, és láttam, hogy az egész szobát körülveszi Bloom erejének köszönhetően a jég.
A menekülés kizárva. Bloom jege mindennél erősebb.
Megszüntettem a tűzkört – a végén felolvasztja a jeget.
A testőrök felénk indultak, de Era megakadályozta, hogy közelebb jöjjenek.
Bloom közben tovább fagyasztgatta a vámpírokat, hiszen ennyi lénnyel képtelen Era elbírni.
Dorie lehunyta a szemét, és koncentrálni kezdett. Éreztem, ahogy az ereje egy röpke pillanatig érint engem, majd egyből tovább állt – szerencsére.
Kevesebb, mint öt perc múlva fáradtam kinyitotta a szemét, majd rám dőlt.
Körbenéztem, és láttam hogy mindenki alszik, a farkasokat és Cullenéket kivéve. Ők csak döbbenten meredtek ránk.
Felolvasztottam a jeget a teremben, majd megragadtam Alice és Edward kezét, és húzni kezdtem őket ki a várból.
Egy örökkévalóságig elég volt a Volturiból!
Szia!
VálaszTörlésÁÁÁÁ!!!! Ez nagyon jó lett.
Minden félére gondoltam, hogy majd hogyan fognak kiszabadulni, de ez nem jutott volna az eszembe!!! Eszméletlenül jó lett. Konkrétan sokkot kaptam. :D Amikor Aro azt mondta, hogy Zoé is ott van a kivégzők közt akkor azt hittem, hogy rosszul hallok, vagyis olvasok. :D Oh, hát azt sem tudom, hogy mit írjak, mert odáig vagyok meg vissza. Ez lett eddig a legis-legis-legjobb rész!!!! Gratulálok!!!
És akkor kezdem a rinyálás. :D
Már csak EGY fejezet van!! Ezt olyan nehéz felfogni... és utána kész.
Vége.
Ennyi.
DE az vigasztal, hogy legalább lesz folytatása és olvashatok még Tőled!! Már kíváncsi vagyok a befejező részre.
Merci
Egyetertek!Egyetertek!!!!!!!!
VálaszTörlésMa talaltam ra a tortenetre, es reggel 5.-kor elkezdtem olvasni az 1 fejezettol, de nem tudtam abbahagyni. Es olyan jo!!!!!!!!!
Es vege. Kesz. Ennyi. Nem folytatod. Vagyis folytatod, mas szereplokkel, pedig meg szivesen olvastam volna ezt tovabb, de nem baj, biztos vagyok benne, hogy a masodik resze is nagyon jo lesz.
En nagyon megszerettem Zoe-t, de a kedvenc szereplom ebbol a toribol Ferdinand volt. Nagyon furcsa egy szemelyiseg volt, olyan idegesito, de nekem tetszett.
ES TE TUDOD MILYEN JOL IRSZ??????? EZ AZ EGYIK LEGJOBB TORTENET AMELYIKET VALAHA OLVASTAM!!!!!!IMADOM!!!!IMADLAK!!!!!!!!
Mar caak egy fejezet van belole, kar, de nagyon kivancsi vagyok milyen lesz a befejezo resz.